Algériában betiltották, Frankfurtban kitüntették

Algéria, Berlin, –  A hazájában betiltott, a diktatúrát nyíltan bíráló Boualem Sansal algériai írót tüntették ki a német könyvszakma Békedíjával.  A hivatalos indoklás szerint az elismeréssel egyben az észak-afrikai demokratikus mozgalmaknak is bátorító üzenetet kívántak küldeni.

 

A Békedíj az egyik legtekintélyesebb németországi irodalmi és egyben társadalmi kitüntetés, amelyet hagyományosan a frankfurti nemzetközi könyvvásár zárónapján adnak át a német alkotmányozás bölcsőjének számító frankfurti Szent Pál templomban (Paulskirche). A kitüntetettek elsősorban – de nem kizárólag – írók, akik  tevékenységükkel hozzájárultak a nemzetek, a kultúrák közötti  megértés, a tolerancia, a béke előmozdításához.
A német könyvkiadók és könyvkereskedők egyesülete (Börsenverein) indoklásában hangsúlyozta: Boualem Sansal olyan szenvedélyes elbeszélő, aki műveivel a kultúrák együttélését, kölcsönös tiszteletét, illetve a kultúrák közötti kölcsönös megértést szolgálta. Az egyesület rámutatott: az idei kitüntetett azon kevés algériai értelmiségiek egyike, akik hazájukban maradtak, és nyíltan bírálják a politikai és társadalmi viszonyokat. Külön kiemelte az algériai író elkötelezett kiállását a diktatúra, a terror és a politikai önkény minden formája ellen nemcsak hazájában, hanem az egész világon. A rezsimmel élesen szembenálló, a békés demokratizálásért küzdő Boualem Sansal műveit hazájában betiltották.
Az író egy kis hegyi faluban született, közgazdásznak tanult, majd vezető állást kapott az algériai kormánytól. Később regényt írt az algériai polgárháborúról, emiatt kegyvesztett lett, Abdel-Azíz Buteflika elnök politikáját bíráló gondolatai pedig végérvényesen irodalmi száműzetésbe szorították.  2006-ban nyílt levelet írt Algéria népéhez, ebben valós demokráciát követelt. Ezek után valamennyi művét betiltották. A rá nehezedő politikai nyomás ellenére országában maradt, könyveit azonban csak külföldön adhatták ki. Egyik legutóbbi kötete A német faluja címmel 2009-ben jelent meg. A regény egy német-algériai családról szól, és az Németország és Franciaország mellett több más országban is kiadásra került.    
A német  könyvkereskedők 1950-ben alapított Békedíja 25 ezer euróval (7,3 millió forinttal) jár. A díjnak eddig két magyar kitüntetettje is volt, 1991-ben Konrád György, 2004-ben pedig  Esterházy Péter, de a korábbi kitüntettettek listáján szerepel a többi között Václav Havel, Susan Sonntag, Jürgen Habermas, Mario Vargas Llosa és Orhan Pamuk is.  Tavaly David Grossman izraeli író, a  palesztinokkal való megbékélést szorgalmazó szerző kapta a Békedíjat.
A vasárnapi ünnepségen a német politikai és irodalmi élet legnevesebb képviselői vettek részt. Algéria németországi nagykövete azonban távolmaradt a díj átadásától

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez