A fellélegzés napja Tunéziában

Tunézia, Sidi Bouzid – Négy nappal a az alkotmányozó nemzetgyűlési választások előtt egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ez a voksolás Tunéziában legalább annyi érzelmi hatást vált ki, mint amennyi politikait. Sidi Bouzidban, ahonnan a Jázmin forradalom indult, most mindennek szimbolikus értéke is lett.

 

 Tíz hónapja, hogy Sidi Bouzidban, ebben a tunéziai szegény városban egy utcai árus felgyújtotta magát a hivatali vegzálások miatt. Ekkor kezdődött Tunézia történetének legújabb fejezete. A városkában a vasárnapi voksolás az önmagát felgyújtó kereskedő emlékének is szól. A független választási szervezet székhelye az év elején még Ben Ali pártjának helyi központja volt. A bizottság egyik tagja Slahi el Kémel azt mondja, jelképes az épület, amely évtizedeken keresztül a csalás szimbóluma volt, de most rajtuk a sor, hogy megmutassák Tunéziában lehet demokratikusan, átláthatóan, szabályosan is választást tartani. A bizottság elnöke, Nisri Bouderbala úgy látja, a városban még mindig borzasztó lelki terheket hordanak az emberek. Szerinte itt nagyon megindító lesz a vasárnapi voksolás, úgy véli, ez lesz a napja annak, amikor a helyiek végre valóban felszabadulnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez