Tunézia kiadja Kadhafi volt kormányfőjét Líbiának

Tunézia, Tunisz – Kiadja a volt líbiai miniszterelnököt Tunézia. Kadhafi volt kormányfőjének kiadatásáról a tunéziai igazságszolgáltatás most döntött. A döntés ellen El-Baghdadi el Mahmudi ügyvédje fellebbezést nyújtott be, mert szerinte a határozat törvénytelen.

 

 A volt líbiai kormányfő mindent elkövetett, hogy ne adják ki Tripolinak. Hivatkozott megrendült egészségi állapotára, próbálkozott éhségsztrájkkal, de nem ment semmire ezekkel. A tunéziai igazságszolgáltatás úgy döntött, kiadja Líbiának egyik volt vezetőjét. El-Mahmudit szeptember 23-án fogták el dél-Tunéziában, amikor megpróbált Algériába menekülni. A volt miniszterelnök már csak abban reménykedhet, hogy az átmeneti elnök felülbírálja a bírósági döntést. Mindeközben Mahmudi ügyvédje azzal is megpróbálkozik, hogy pert indítson a tunéziai elnökség ellen. Arra hivatkozik, hogy a kiadatási eljárásban Tunézia megszegte a nemzetközi jogot, másrészt nem ismeri el törvényesnek az átmeneti kormány. Az ügyvéd a civil szervezetek segítségét is kérte, mert a volt kormányfő élete veszélybe kerülhet, ha visszatér Tripoliba. El-Mahmudi azon kevesek egyike, aki életben maradt és sokat tudhat a Kadhafi rendszer titkairól.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez