Több mint száz menekült veszett a tengerbe a felborult hajóról
Permalink

Több mint száz menekült veszett a tengerbe a felborult hajóról

A halálos áldozatok száma nőhet, ugyanis a felborult hajó valószínűleg több embert szállított.

Folytatás →

Káromkodásért végzett ki egy 19 éves srácot az Iszlám Állam
Permalink

Káromkodásért végzett ki egy 19 éves srácot az Iszlám Állam

A kivégzés nyilvános volt, és Líbiában, az Iszlám Állam által uralt Szirtben hajtottak végre. A…

Folytatás →

Egymillió migráns lehet Líbiában
Permalink

Egymillió migráns lehet Líbiában

Othman Belbeisi, az IOM líbiai misszióvezetője a dpa német hírügynökségnek Tuniszban elmondta, hogy "néhányan azért…

Folytatás →

Az Iszlám Állam kerekesszékes hóhérjától rettegnek Líbiában
Permalink
Kiemelt

Az Iszlám Állam kerekesszékes hóhérjától rettegnek Líbiában

2015 februárja óta az Iszlám Állam líbiai szárnya legkevesebb 49 embert végzett ki az országban.…

Folytatás →

Félelem és rettegés Kadhafi szülővárosában, ahol az Iszlám Állam uralkodik
Permalink

Félelem és rettegés Kadhafi szülővárosában, ahol az Iszlám Állam uralkodik

El vagyunk átkozva! - mondta Ali, aki részt vett a felkelésben Kadhafi ellen 2011-ben. Akkor…

Folytatás →

Migránsok százait mentették meg Líbia partjainál
Permalink

Migránsok százait mentették meg Líbia partjainál

Mintegy hatszáz embert mentettek ki a Földközi-tengerből Líbia felségvizein az olasz parti őrség irányításával az…

Folytatás →

Már elűzték őket, de még mindig gyilkolnak a dzsihadisták
Permalink

Már elűzték őket, de még mindig gyilkolnak a dzsihadisták

Tucatnyian vesztették életüket a líbiai Dernában a dzsihadisták hátrahagyott robbanószerkezetei után. A várost csak mostanra…

Folytatás →

Elitalakulatot küldött az Iszlám Állam Líbiába
Permalink

Elitalakulatot küldött az Iszlám Állam Líbiába

Célkeresztben az észak-afrikai ország stratégiai fontosságú olajkutjai.

Folytatás →

Van ahol látványosan erősödik az Iszlám Állam
Permalink

Van ahol látványosan erősödik az Iszlám Állam

Megduplázódott az észak-afrikai ország káoszában a dzsihadisták létszáma.

Folytatás →

Facebookon árulják a fegyvereket Líbiában, légvédelmi ágyú is kapható
Permalink
Kiemelt

Facebookon árulják a fegyvereket Líbiában, légvédelmi ágyú is kapható

Dinamikusan fejlődő üzletág az illegális fegyverkereskedelem Líbiában, ahol szinte bárki vásárolhat magának pisztolyt, gránátot, gépfegyvert…

Folytatás →