Per indult a First Lady ellen Izraelben
Permalink

Per indult a First Lady ellen Izraelben

A vád szerint Sara Netanjahu 350 ezer sékel, vagyis mintegy 83 ezer euró értékben rendelt…

Folytatás →

Hazaárulással vádolják Argentína egykori elnökasszonyát
Permalink

Hazaárulással vádolják Argentína egykori elnökasszonyát

85 ember halt meg, amikor Irán megbízásából felrobbantották a zsidó kulturális központot Buenos Airesben. Évekkel…

Folytatás →

Újságíró per – állt-e üzleti kapcsolatban Erdogan elnök veje az Iszlám Állammal
Permalink

Újságíró per – állt-e üzleti kapcsolatban Erdogan elnök veje az Iszlám Állammal

Az ellenzéki sajtó Törökországban az Iszlám Állam fénykorában arról írt, hogy Berat Albayrak egyik cége…

Folytatás →

A Times Square-t akarta felrobbantani az Iszlám Állam három híve
Permalink
Kiemelt

A Times Square-t akarta felrobbantani az Iszlám Állam három híve

Legalábbis emiatt emel vádat New Yorkban az ügyészség.

Folytatás →

Bűnszövetkezetben – új korrupciós vád két volt elnök ellen
Permalink
Kiemelt

Bűnszövetkezetben – új korrupciós vád két volt elnök ellen

Bűnszövetkezetben elkövetett pénzmosással és korrupcióval vádolja az ügyészség Brazíliában Lula (Luiz Inácio Lula da Silva)…

Folytatás →

Korrupciós vád Netanjahu neje ellen?
Permalink

Korrupciós vád Netanjahu neje ellen?

Sara Netanjahu asszony 400 ezer sékelt, vagyis 112 ezer dollárt költött közpénzből magáncélokra - állapítja…

Folytatás →

Vádat emeltek Ausztráliában a Vatikán elnéző kincstárnoka ellen
Permalink
Kiemelt

Vádat emeltek Ausztráliában a Vatikán elnéző kincstárnoka ellen

Pell bíboros, aki korábban Melbourne, illetve Sydney érseke volt, nem bűntette meg a pedofil papokat,…

Folytatás →

Újra nemi erőszakkal vádolják Marokkó leghíresebb popsztárját
Permalink

Újra nemi erőszakkal vádolják Marokkó leghíresebb popsztárját

Az énekes már előzetes letartóztatásban van Franciaországban hasonló bűncselekmények miatt.

Folytatás →

Tinik készültek bajonettel merényletre Ausztráliában
Permalink

Tinik készültek bajonettel merényletre Ausztráliában

Vádat emeltek Sydney-ben két 16 éves fiú ellen: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által ihletett…

Folytatás →

Korrupt az ország legnépszerűbb politikusa?
Permalink

Korrupt az ország legnépszerűbb politikusa?

A vádlottak padjára ültetik Luiz Inacio Lula da Silva volt brazil elnököt, miután egy bíróság…

Folytatás →