200 millió dollár kártérítést követel, mert terroristának nézték

Az amerikai rendőrséget perli az Abu-Dhabiból érkezett férfi. Sima bocsánatkérést nem fogad el.

A szállodája bejáratánál kapták el az amerikai zsaruk a háromgyermekes arab üzletembert, Ahmed Al Menhalit a múlt héten Ohio államban, Avonban. Ahova azért ment, hogy ellenőriztesse magát a stroke-ja után és tető alá hozzon egy 70 millió dolláros bizniszt a gyógyszeriparban. Az üldözés és az őrizetbe vétel azonban meghiúsította ezt. De erről majd később.

Az üzletember kandurában, vagyis az otthon viselt hagyományos hosszú fehér ruhában, fején zsinórral átkötött kendővel, gutrával készült távozni a hotelből.

Az egyik alkalmazott azonban megpróbálta feltartani. Mint kiderült, a fiatal nő időközben hívta a rendőrséget, és azt állította, hogy a vendég az Iszlám Állam híve. A rendőrök, miután száguldva kiértek, üvöltve a földre parancsolták a telefonján arabul beszélő 41 éves férfit.

Ő először azt hitte, valami történt a hotelben, és meg akarják védeni. A betegsége miatt nehezen ugyan, de lehasalt. Félt, hogy máskülönben lelövik. Aztán lenyomták a hátát, elvették a mobilját, azt is a földre dobták. Még csak nem is gyanusítottként: célpontként kezelték – mondja. Megbilincselték, átkutatták, benyomták a rendőrautóba.

Az egész incidens kikerült a netre, úgy, ahogy az egyik rendőr testkamerája rögzítette.

Amikor végül elengedték, az arab férfi elájult, kórházba kellett vinni. Azt mondta telefonon a Kahleej Times-nak, hogy látta a gyűlöletet a rendőrök szemében. Meg akarták ölni.

Most perel. 200 millió dollárnál nem adja alább. A kútba esett üzlet 70 milliós volt, és a pénzügyi mellett még ott vannak a fizikai és lelki károk is, amiket elszenvedett.

De nemcsak ő a kárvallott: az Egyesült Arab Emírségek is, mert az elvetélt biznisz bevételt hozott volna annak is  – állítja.

És arra gyanakszik, hogy jól kitervelt üzleti összeesküvés része volt az őrizetbe vétele.

“Az Emírségek a profit legnagyobb részét a gyógyszeriparból és a kőolajból nyeri. A gyógyszeripar résztvevői pedig nem akarják, hogy arabok végezzenek fejlesztéseket az iparágban” – mondja.

Közben a helyi rendőrfőnök személyesen kért bocsánatot. Ezt Menhali nem fogadta el. Szerinte csak szépségtapasz az ellene irányult gyűlölet-akción. Teljes vizsgálatot követel, hogy megtudja: mi miért történt valójában.

Ha nem is ilyen durva, de hasonló incidensnek egyébként  már háromszor volt alanya Amerikában. Ennyiszer igazoltatták, miután öltözéke miatt kihívták rá a rendőröket a járókelők. Hogy ezek után mégis miért ragaszkodik a hagyományos ruhájához a tengeren túl is, arról nem esett szó.

Az Emírségek külügyminisztériuma jelezte, hogy szoros figyelemmel kíséri a fejleményeket. És

arra kérte a polgárait, hogy ne ragaszkodjanak külföldön az otthoni viseletükhöz.

 

(Visited 8 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez