Afrika és Európa között tekintélyes pénzek áramlanak – nem ritkán szabálytalanul, illegálisan szerzett milliárdok is…
WHO: A nyugat-afrikai Ebola-járvány minden idők egyik legsúlyosabbika
A Nyugat-Afrikában a közelmúltban kitört, eddig 111 halálos áldozatot követelő Ebola-járvány az eddigi egyik "legnagyobb…
PSG szurkoló Demba Ba, aki a döntő gólt rúgta Londonban a francia csapatnak
"Rossz volt nézni, hogy a PSG lehajtott fejjel hagyja el a pályát! Egész életemben nekik…
Nászúton tette el láb alól nejét
Emberrablást színleltek Dél-Afrikában, amikor fegyveresek kiszállásra kényszerítettek egy indiai nászutas párt Fokvárosban Dél-Afrikában. A 28…
Négy meleget ítéltek el Egyiptomban
Önmagában nem bűn melegnek lenni Egyiptomban, de az ügyészség azzal vádolt négy férfit, hogy homoszexuális…
Dubaj: A drónok városa
Az Egyesült Arab Emírségek kormánya alig két hónappal ezelőtt hirdette meg a "drónok versenyét", de…
Amerikai hadihajó érkezett a Fekete-tengerre
Aközben, hogy Ukrajna dél-keleti részén kiéleződik a helyzet, kedden amerikai hadihajó érkezett a Fekete-tengerre.
Műtrágya, újszerű eljárással: Afrikában Afrikának
Egy kanadai cég – együttműködve izraeli partnerével – Etiópiában igyekszik elterjeszteni a hamuzsír gazdaságosabb kinyerésének…
Meghalt Obama kenyai nagynénje
Zeituni Onyango 61 évesen halt megy egy bostoni rehabilitációs intézetben. Barack Obama amerikai elnök kenyai…
Újabb jelek a maláj gépről?
Újra ismétlődő jeleket észleltek annak a helynek a közelében, ahol napok óta keresik a feltehetően…



