Az ENSZ közgyűlése kedden huszonharmadik alkalommal szavazta meg az Egyesült Államok által Kuba ellen foganatosított…
Áram: ott sincs még, ahol lehetne
A Nemzetközi Energiaügynökség vizsgálódásának afrikai eredménye azt igazolja, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban, Csádban, a Kongói…
Brit és amerikai kommandósok mentették meg Kobánét?
Két héttel ezelőtt már szinte minden hírügynökség,elemzés, sőt az amerikai kormány is „lemondott" az észak-szíriai…
Károly herceg hivatalos látogatásra érkezett Kolumbiába
Első alkalommal látogatott Kolumbiába a brit trónörökös, Károly herceg, és hitvese Kamilla cornwalli hercegné –…
Chile: nagy erőkkel keresik az angol turistalányok támadóját
A chilei rendőrség hajtóvadászatot indított annak az ismeretlen férfinek a kézrekerítésére, aki vasárnap két angol…
Orvosi megfigyelés alá helyeztek 82 embert Maliban
Újabb fertőzésről mindeddig nem érkezett beszámoló az afrikai országból - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet…
Elhunyt a zambiai elnök Londonban
Elhunyt Michael Sata zambiai elnök Londonban - jelentette szerdán a zambiai média.
A gyémántgazdagság sem az igazi…
Szingapúréra vagy Mauritiuséra hasonlító nyitott gazdaságot akar Botswana kormánya szigorú reformokkal felépíteni, amit üdvözölne a…
Afganisztáni háború – szkeptikusok az amerikaiak
A BBC legújabb közvélemény kutatása lapján az amerikai lakosság nagyon megosztott az afganisztáni beavatkozást illetően.…
Mintha ma történt volna… 10.29.
1911. október 29-én halt meg Pulitzer József.A Pulitzer-díjak, „The Pulitzer Prizes”, az Amerikai Egyesült Államok…