Oroszország megtilthatja légtere használatát az újabb nyugati szankciókra válaszul – mondta Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő.
Obama: a színjáték is az elnöki munka része
Adnom kellett volna a látszatra – jelentette ki az amerikai elnök, elismerve, hogy hibázott, amikor…
Ötven éves a kampányfilm, ami megváltoztatott mindent
Fél évszázada adta le egy amerikai televízió a Lyndon B Johnson szinte már azonnal legendássá…
Árverésre bocsátották az ISIS zászlaját Ausztráliában
Sydney muszlim vallási vezetői védelmükbe vették az akciót. Azt mondják: egyrészt az ISIS kisajátította az…
Senkou templom- Pokoljárás Hiranoban
Az ijesztő történetektől még nyáron is kiver a hideg veríték, még légkondi, vagy ventilátor sem…
Ismét segítséget szállítanak a kurdoknak
Ez a harmadik ausztrál szállítmány az Iszlám Állam (IÁ) nevű szunnita szervezet megfékezését célzó harcok…
Ausztrália fegyvereket szállít a kurdoknak
Az Iszlám Állam nevű terrorista szervezetben az amerikai és az európai állampolgárokon kívül ausztráliai szélsőségesek…
Ausztrál urániummal fognak működni az új indiai atomerőművek
30 új atomerőművet akar építeni 15 éven belül India, hogy ezzel javítsa a hatalmas ország…
Per egy amerikai ellen, aki menedéket kért Észak-Koreában
A 24 éves kaliforniai fiatalember összetépte vízumát és menedéket kért a világtól elzárkózó kommunista országban,…
Shakira benne lesz a Guinnes Rekordok könyvében
A Guinnes World Records következő 2015-ös kiadványában, amelyet szeptember 11-én mutatnak be a közönségnek, a…