Minden nap egy órán keresztül étkezhetnek majd ingyen az utcán élők az étteremben, hogy ne…
A holdújévet ünnepelték Budapesten is – fotóriport
Nagyszabású kínai holdújév-fesztivált rendeztek a Budapest China Martban.
Ferenc pápa: ne ítéljünk elhamarkodottan Donald Trumpról!
Várjuk meg, hogy mik lesznek az új amerikai elnök első intézkedései, és csak utána alakítsuk…
A saját gyerekeimet nem tudtam megmenteni – a hős testnevelő tanár a Corriere della Serának nyilatkozott
Vígh György egész családja a buszon volt: a két szülő és a két gyerek. Mindenki…
Hamupipőke pácban – lemondott a feketelistázó kulturális miniszterasszony
Szöulban a leváltott elnökasszony ügyeit vizsgáló bíróság letartóztatási parancsot adott ki a kulturális miniszterasszony és…
Nők Trump ellen – tüntetés Washingtonban és még 380 városban
Több százezren tüntettek Trump ellen az amerikai fővárosban, egy nappal azután, hogy Donald Trumpot beiktatták…
Vége a gambiai válságnak – elhagyta az országot az exelnök
Foggal-körömmel ragaszkodott a hatalomhoz Yahya Jammeh, aki 22 éven át volt Gambia elnöke. Hiába maradt…
A dél-szudáni nők szeszfőzésből tartják fenn családjaikat a menekülttáborokban
A segélyszállítmányok szegényes élelmiszer-adományaiból nem tudnák etetni a családjukat, ezért sátraikban készítik az alkoholos italokat,…
Iszlám kölcsönnel próbálkozik egy norvég bank
Még tesztelik az új konstrukciót, de az iszlám országokban alkalmazott kölcsönre nagy a kereslet Norvégiában:…
Jó üzlet a kígyófarm, de egy kicsit veszélyes
Az egyiptomi kobrakígyó mérge 15 percen belül öl. Kleopátra királynő is állítólag ezzel végzett magával.



