Szomália először küld nagykövetet Dél-Afrikába

Szomália, Mogadishu – Ideje volt. Dél-Afrikában rengeteg szomáliai él, a többség a polgárháború miatt menekült el hazájából. A kapcsolatok erősítésének szándékát jelzi, hogy Jacob Zuma dél-afrikai elnök nemrég bejelentette: számos projekt megvalósítását tervezik a kelet-afrikai országban.

A szomáliai nagykövet Sayid Sheriff derűlátóan és nagy lendülettel készül a feladatra, szeretné felvenni a kapcsolat a Dél-Afrikában élő szomáliai közösség tagjaival is. A kitüntetett kapcsolatra utal, hogy az új nagykövet ünnepélyes körülmények között adta át megbízólevelét a dél-afrikai elnöknek. Zuma elnök az ünnepségen elmondta, hogy 11 millió dollárral támogatják Szomália infrastruktúrájának újjáépítését.

 A szomáliai nagykövet arról beszélt, hogy országában komoly változások mentek végbe és a radikális iszlamista lázadókat sikerült kiszorítani a nagyobb várososokból. Ennek ellenére a merényletek továbbra is gyakoriak. 21 év polgárháború után azonban nem lehet egyik napról a másikra megváltozni, csodák pedig nincsenek. Ennek ellenére a nagykövet megjegyezte, hogy az elmúlt évekhez képest Szomáliában most nyugalom van. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez