Mészárlás egy nigériai halászfaluban

Fegyveresek megtámadtak egy halászfalut Nigéria észak-keleti régiójában. A hadsereg azt jelentette, hogy a támadók 20 civilt öltek meg. A nigériai hatóságok szerint a Boko Haram szervezet áll a támadás hátterében.

 

Az öldöklés a Csádi-tó partján található Bagában történt. A nigériai hadsereg szóvivője, Haruna Sani hadnagy azt mondta, hogy a fegyveresek váratlanul csaptak le a településre és válogatás nélkül lőttek a helyiekre.

Baga ellen egyébként nem ez volt az első fegyveres támadás. Legutóbb áprilisban támadták meg az elmaradott határmenti települést. Akkor a Boko Haram lázadók a nigériai, a csádi és nigeri hadsereg katonáival csaptak össze. A helyiek i szerint akkor 185 ember halt meg a harcokban. A nigériai hatóságok és a hadsereg ezzel szemben mind a mai napig azt állítja, hogy 37 halálos áldozata volt az összecsapásnak. Túlélők beszámolói szerint a hadsereg katonái ugyanolyan kegyetlenek voltak, mint a Boko Haram harcosai, nem törődtek a civilekkel.

Nigériában május közepe óta három észak-keleti államban (Borno, Yobe és Adamawa) rendkívüli állapot van érvényben. A hadsereg pedig offenzívát indított a radikális iszlamista terrorista szervezetek ellen, amelyek az ország területi integritását sodorták veszélybe. Négy hónap leforgása alatt a hadsereg tömeges letartóztatásokat hajtott végre, több tucat rejtekhelyet, fegyverraktárt és kiképzőbázist számolt fel a három érintett államban, de a radikális iszlamistákat nem sikerült térdre kényszeríteni.  A legutóbbi jelentések szerint a Boko Haram és szövetségesei a kameruni határ mentén található hegyvidékes területeken húzták meg magukat.      

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez