Új iszlamista terrorcsoport rendőrök meggyilkolásával büszkélkedik a neten

Huszonhat egyiptomi rendőrt gyilkolt meg dzsihadista internetes oldalakon kedden megjelent közleménye szerint egy eddig ismeretlen iszlamista milícia.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ihlette Anszár as-Saría állítása szerint a biztonsági erők tagjai ellen elkövetett merényletek csupán “az árulók ellen indított átfogó hadjárat első lépései” voltak. A közlemény szerint a szélsőségesek fejlövéssel végeztek áldozataikkal, a támadások időpontját viszont nem jelölték meg.

Az iszlamista Mohamed Murszi exelnök megbuktatása óta a kormánycsapatok és a rendvédelmi erők sok tagja esett áldozatul terrortámadásnak, mindamellett az Anszár as-Saría állítását a hatóságok nem erősítették meg.

Az iszlamisták bejelenése egy nappal azután történt, hogy az elmaradt sikerek miatt leváltották a Második Hadsereg parancsnokát, aki a radikális csoportok és a fegyveres erők közti, csaknem napi szintű összecsapások színterén, a Sínai-félszigeten zajló katonai akciókért felelt. Ahmed Vaszfi tábornokot Abdel-Fattáh esz-Szíszi vezérkari főnök egy általános átcsoportosítás keretében váltotta fel Mohamed as-Sahát tábornokkal.

Szíszi, Egyiptom jelenlegi erős embere a hadsereg több vezető tisztségviselőjét helyezte át más pozícióba. Megfigyelők szerint Szíszi a közelgő elnökválasztásra készülve strukturálja át a biztonsági erők vezető rétegét, mielőtt a hadsereg kötelékéből kilépve, civil személyként jelölteti magát az elnökségre.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez