Bilincs nőnapra

Nem a “szürke árnyalatainak” lelkes híveiről van szó – nőjogi aktivistákat csuktak le pont a nemzetközi nőnapon Kínában.

Ügyvédjük szerint a feministákat elővigyázatosságból fogták le, mert a hatóságok el akarják kerülni, hogy a vasárnapi nőnapi rendezvényeket megzavarják. Az egyik őrizetbe vett aktivista az uniszex illemhelyekért kampányoló Li Ting-ting, aki már korábban is kivívta a rendőrség haragját férfivécékben tartott tiltakozó akcióival. Sajtóértesülések szerint Li arra készült, hogy a Nőnapon tiltakozó akciót szervez, amelyen elsősorban a tömegközlekedési eszközökön elkövetett szexuális zaklatásokra hívja fel a figyelmet.
Lit és három másik aktivistát Pekingben vették őrizetbe. Egy személyt állítólag a déli Kuangcsouban tartóztattak le, de ezt az ügyvéd nem tudta megerősíteni.A rendőrség nem fűzött kommentárt a közlésekhez.Kínában a kommunista állampárt képviselői a hivatalos nyilatkozatokban külön hangsúlyozzák a Nemzetközi Nőnap szerepét, hogy ezáltal is felhívják a figyelmet a gyengébb nem jogainak biztosítása terén mutatott haladásra. Jogvédők ugyanakkor azt hangoztatják, hogy Peking egyre szigorúbban lép fel a szabad véleménynyilvánítás ellen.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez