Ádáz légi csata az amerikai és az Öböl-menti társaságok között

Most egy brit intézet tett közzé adatokat az Öböl menti légitársaságok térnyeréséről és az amerikaiak relatív visszaszorulásáról.

 

Immár hónapok óta kemény vita zajlik a három legnagyobb Öböl-menti és a három legnagyobb amerikai légitársaság között. A Delta, az American és a United azzal vádolja az Öböl-mentieket, hogy az elmúlt tíz évben 45 milliárd dollárnyi illegális állami támogatást kaptak, ennek köszönhető forgalmuk növekedése. Az Emirates, a Qatar Airways és az Etihad azzal vág vissza, hogy a szubvenció jogszerű és sikereiket annak köszönhetik, hogy korszerűbb gépeket használnak, valamint jobb szolgáltatásokat nyújtanak. Most egy légi közlekedéssel foglalkozó brit intézet, az OAG Aviation Wolrdwide is hozzájárul a vitához, igaz csak semleges, külső adtaszolgáltatóként. Az OAG megállapítja, hogy az amerikai társaságok jelenleg a világ légi forgalmának 53 százalékát bonyolítják le. Igaz, az Öböl-mentiek forgalomnövekedése valóban látványos, az utóbb öt évben 4 százalékkal nőt arányuk a globális forgalomban.

Az OAG emlékeztet arra, hogy az amerikai repülés történetének eddigi legnagyobb egyedi rendelését az Emirates adta le a Boeingnak, 76 milliárd dollár értékben. Mellesleg az Emirates használja a legtöbb Airbus 380-ast is. Ez a gép jelenleg a világ legnagyobb utasszállítója, több, mint 600 utast képes célba juttatni. Az OAG szerint az amerikai társaságoknak másfelé sem árt figyelniük. A kínai társaságok forgalma ugyanis az elmúlt öt évben 140 százalékkal nőtt. Persze az Öböl-mentiek egyik óriási előnye a földrajzi fekvés, hogy Dubaj vagy Abu Dhabi ideális tranzit állomás Ázsia és Afrika felé az Amerikából és az Európából indulóknak egyaránt és persze fordítva is. Ami pedig a légi háború pillanatnyi állását illeti. Az amerikai társaságok a washingtoni kormányhoz fordultak és az Öböl-mentiekkel fennálló légügyi egyezmények megváltoztatását kérik.

Ezt tette egyébként több európai ország is, ők az Európai Bizottságtól kérték ugyanezt. De a döntéshozó testületek egyelőre hallgatnak, a hivatalos verzió szerint „tanulmányozzák a felvetéseket”. Persze az is megfordul a döntéshozók fejében, hogy egy kereskedelmi szankcióra, mindig érkezik valamilyen válasz, tehát kétszer is meggondolják, hogy a légügyi támogatások ügyében szankciókat hozzanak. A sors iróniája, hogy közben kiderült: az amerikai társaságoknak is csurran-cseppen olykor némi állami támogatás. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez