Kivégzett keresztényekre emlékeztek Ugandában

A héten emlékeztek Ugandában arra a 22 vértanúra, akiket 1885-ben brutális kegyetlenséggel kivégeztek. Azért ölték meg őket, mert keresztény hitet vallottak. Június harmadika minden évben munkaszüneti nap.

Ugandában, itt a Szaharától délre fekvő afrikai térségben növekszik a leggyorsabban a keresztények száma. Először 1879-ben érkeztek ide francia misszionáriusok, de első körben rövid időn belül el kellett hagyniuk az országot. Amikor is 1884-ben visszahívta a fiatal Mwanga király a hittérítőket, addigra már a királyi udvartartás nagy része keresztény életet élt. Később egyre többen vették fel a kereszténységet, viszont ellenlábasok is akadtak szép számmal. A király közvetlen embere is hozzájuk tartozott, sőt, összeesküvést szőtt Hannington anglikán püspök és hívei ellen. Mwanga király az árulóknak hitt inkább, és a keresztények sorsát azok kezébe adta. Katikiro, az árulók vezetője a király közvetlen barátait fogatta el először, lefejeztette őket és a testüket máglyára vetette. Elfogatta a megkeresztelkedetteket, majd királyi bíróságot hívott össze, az imádkozókat falhoz állíttatta és kivégeztette őket.

ug2

XV. Benedek pápa 1920-ban boldoggá avatta a 22 ugandai vértanút. XI. Pius pápa 1934-ben Lwanga Károlyt, aki elsőként állt kis a sorból és vállalta a hitét és a halált is önként, az Actio Catholica és az afrikai ifjúság védőszentjévé nyilvánította. VI. Pál pápa 1964. október 18-án szentté avatta a vértanúkat.

Ma Uganda 84 százaléka vallja kereszténynek magát, ennek 42 százaléka római katolikus, 35 százaléka anglikán, 23 százaléka pedig protestáns. A többiek főként szunnita muszlimok.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez