Összeesett a lovas, elszabadult a ló, hihetetlen volt a Nyírségi Vágta

Döge nyerte meg a nyírségi vágtát. Kisvárda elszabadult, de még így is a harmadik helyen végzett. Fergeteges izgalmak a III. szabolcsi lovas fesztiválon.

Harmadik alkalommal rendezték meg a Szabolcsi Lovas Fesztivált és vele együtt a Nyírségi Vágtát. A délután ötkor rajtoló futamot a kishuszárok versenye előzte meg, majd ezt követően felsorakoztak a döntőbe jutott lovasok és lovak: az ibrányi, a kisvárdai, a dögei és a tiszabekei.

A rajt során hiba csúszott a gépezetbe, visszarajtot kellett elrendelni, de mint az előfutamban, így most sem sikerült megállítani a kisvárdai Kövessdy Zsolt lovát, Wizardot. A leállított start ellenére még másfél kört futott. Csak sokadik próbálkozásra sikerült megfékezni az elszabadult állatot. Nagy Péter, Döge polgármestere elárulta nekünk, hogy a kisvárdai lovast nemrég műtötték. Miután megállította a lovát, leszállt és összeesett.

Ennek ellenére a sportoló visszaült a nyeregbe, de nem tudta hozni a korábbi eredményt. Az ismételt rajt során először Kisvárda vezetett, de már az első kanyarban átvette a vezetést Döge. Fej fej mellett haladtak Ibránnyal és Kisvárdával. A kör végére 3-4 hosszal a dögei Földes Bence vezetett, aki meg is nyerte a kört. Második lett az ibrányi Frank Csaba, harmadik pedig a kisvárdai Kövessdy, így ők képviselhetik a nyírséget a budapesti Nemzeti Vágtán szeptemberben.

A fődíjat Nagy Péter adta át, aki megosztotta velünk, hogy rendkívül büszke a településre, hiszen tavaly is nekik sikerült az első helyen végezniük. Hozzátette, hogy reméli, a jövőben hasonló eredményeket fognak elérni.

Forrás: frissmedia.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez