Ferenc pápa magyar úszókat fogadott a Vatikánban

Az audienciát a római Sette Colli úszóverseny előtt tartotta a katolikus egyház feje a sportolóknak.

A hétvégén 55. alkalommal megrendezett Sette Colli versenyzőinek tartott külön audienciát Ferenc pápa a Vatikánban, amelyen a résztvevő országokból néhány kiválasztott sportoló vehetett részt. Magyarországot – eltérően a legtöbb ország 1-2 versenyzőjétől -, nagy számban képviselhették: Kapás Boglárka, Bohus Richárd, Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid és Verrasztó Evelyn, valamint az Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor és Balogh Sándor, a budapesti junior szinkronúszó világbajnokság szervezőbizottságának vezetője  is kezet foghatott a pápával.

musz-720x640

A katolikus egyház feje egy nappal a sportesemény előtt fogadta a sportág képviselőit, majd egy rövid beszélgetésben méltatta a sport és az egészséges versenyszellem fontosságát az eljövendő generációk számára: “Ti mindannyian példaképek vagytok és azt képviselitek, hogy a célok elérhetőek kemény munkával, amely nagy elköteleződést és áldozatkészséget kíván” – mondta a pápa a sportolóknak. Az úszásról pedig úgy nyilatkozott, hogy az “megerősíti az elmét és a személyiséget és az akaraterőt is fejleszti, megtanítja, hogyan gondoljunk a másikra ellenfélként és barátként is”.

36365585_10215833070161625_5027335412687831040_o

 

Fotó: Facebook

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Péter Pál

    Csak az az apró hiba a címlapképen, hogy az egyes sportolók bal karján az olasz színek vannak ( zöld-fehér-piros ) és nem a magyar nemzeti trikolór !

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez