A japán kormány két atomreaktor újraindítását tervezi

Japán, Tokió – Noda kormányfő tv beszédben próbálta meggyőzni a közvéleményt, amely egyelőre ellenzi a nukleáris energiához való visszatérést.

 

Pillanatnyilag Japánban egyetlen atomreaktor sem működik. Mind az ötvenet leállították biztonsági vizsgálatok, illetve karbantartás miatt. A kormány úgy véli, hogy a nyári időszakot, amikor a légkondicionálás miatt nőni fog a fogyasztás, Japán nem tudja átvészelni csak a hagyományos erőművekre támaszkodva. Ezért a kormányfő tv beszédben igyekezett meggyőzni a közvéleményt. A nyugat-japáni Ohi erőmű két reaktorában végezték el először az új, a szigorú „stressz teszteket”, a biztonság garantálható – állította a kormányfő. A helyi közigazgatási vezetők közölték: csak akkor adják meg az engedélyt a reaktorok újraindítására, ha a kormány vállalja a politikai felelősséget. Noda miniszterelnök most ezt megtette. A végső döntés napokon belül várható és addig ki kell derülnie, elfogadja-e a közvélemény a reaktorok újbóli üzembe helyezését. Korábban heves, a nukleáris energiával való végleges szakítást követelő tüntetések is voltak Japánban. A kormány szerint azonban a hagyományos erőművek üzemeltetése nagyon drága és a növekvő költségek elviselhetetlen terheket jelentenének az egész japán gazdaságnak. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez