“Csoda történt.” Egy kisbaba megmentése fél percben (videó)

Szíriai mentőosztagok húztak ki tegnap élve egy kéthónapos csecsemőt a romok alól a harcok sújtotta Aleppóban. Fel is vették, amint a tetőtől talpig porral borított, síró kisbabát kiemeli egy üregből az egyik társuk. A kislány 16 órája volt a lebombázott ház alatt.

{youtube}-XGgZmsKZAg{/youtube}

Aleppói Polgári Védelem. Így hívják magukat azok az önkéntesek, akik egy-egy támadás után járják az észak-szíriai várost, és próbálják menteni azokat, akiket még lehet. Most úgy érzik: csoda közreműködői voltak.

“Ez csoda!” – kiabálja a mentőosztag egyik tagja, amint a kis fej megjelenik a romok között. A kislány sír, tetőtől talpig por borítja. Óvatosan húzzák ki, aztán egy férfi a karjába zárja, miközben társai azt kiáltják: Nagy az Isten!  

A videó a Twitteren jelent meg, a következő kommentárral: 16 órás, kemény körülmények között végzett munkával Anszari (ez az egyik déli kerület neve Aleppóban) polgári védelme ki tudott menteni egy kéthónapos kislányt sérült édesanyjával együtt.

A szövegben említett kerület a lázadók kezén van. Az AFP azt írja: a videó hitelességét nem sikerült  független forrással megerősíttetnie, és azt sem, hogy pontosan hol készült a képsor.

A hadsereg légicsapásai szinte mindennaposak Aleppóban, sok száz embert öltek már meg. A lázadók pedig rendre aknatűz alá veszik a kormányerők kezén lévő nyugat-aleppói kerületeket. A város a háború előtt Szíria virágzó kereskedelmi központja volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez