Baljós árnyak Nigériában

Nigéria, Abudzsa – Vészterhes idők járnak Nigériában, ahol etnikai és vallási zavargások törtek ki az ország északi és déli régiójában. A legfrissebb hírek szerint Északon nyolc ember halt meg egy lövöldözésben, míg Délen egy iszlamista iskolát gyújtottak fel ismeretlen támadók. Az országot általános sztrájk bénítja meg. Az irodalmi Nobel-díjas nigériai író, Wole Soyinka arra hívta fel a figyelmet, hogy Afrika legnépesebb országa polgárháború felé sodródik.  

 

 A Boko Haram szélsőséges iszlamista terrorista szervezet fegyveresei megtámadtak egy kocsmát Potiskumban. A település Észak-Nigériában található, Yobe régióban. A támadók motorkerékpárról nyitottak tüzet, majd elmenekültek a helyszínről. Kórházi források arról számoltak be, hogy a támadás után nyolc civil és öt rendőr holtestét szállították el. Az áldozatok között egy 10 éves kislány is van. A rendőrség még nem nyilatkozott az ügyben. Bauchi régióban is lecsapott a Boko Haram, egy keresztény közösségre. A fegyveresek három civillel végeztek.

A dél-nigériai Benin városában pedig egy mecsetet támadtak meg és egy iszlamista iskolát gyújtottak fel ismeretlen tettesek. A mecsetet és az iskolát egy park választotta el egymástól. Amikor az iskola lángra kapott, a tűz a parkra is átterjedt, amely szintén leégett. Az incidens akkor történt, amikor a városban éppen tüntetést tartottak a kormány ellen. Szemtanúk azt mondták, hogy a tüntetők a támadás után két csoportra oszlottak szét. A demonstrálók egy része, a Hauszák lakta negyedek felé vette az irányt, ahol terrorizálni kezdték a lakosságot. A Hauszák muszlimok, a törzs tagjai túlnyomórészt Északon élnek.

 Az irodalmi Nobel-díjas Wole Soyinka a BBC-nek azt mondta, hogy az ország visszatérhet a 60-as éveket jellemző állapotokhoz, amikor Nigéria polgárháború süllyedt. Soyinka szerint most sokkal ijesztőbb a helyzet. Az ENSZ főtitkára Ban Ki Moon is aggodalmainak adott hangot. A nigériai elnök, Goodluck Jonathan is nemrég arra figyelmeztetett, hogy a Boko Haram veszélybe sodorhatja az országot, és a szélsőséges terrorista szervezettet vádolta az etnikai és vallási zavargások kirobbantásával. Az elnök korábban arról is beszélt, hogy a Boko Haramnak sok szimpatizánsa van, akik a kormányban és a biztonsági szerveknél dolgoznak. Ezért nem véletlen, hogy a hatóságok gyakran tétlenül szemlélik a Boko Haram akcióit.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez