A szenegáli bíróság megerősítette, hogy nem illetékes ebben az ügyben, de kifogásolta, hogy a belga hatóságok a kiadatási keresethez nem mellékelték az eredeti dokumentumokat, hanem csak a másolatokat.
A bukott csádi elnök nem csodálkozott a döntésen, ügyvédje annyit nyilatkozott, hogy a belga hatóságok lebecsülik Afrikát azzal, hogy nem az eredeti dokumentumokat mellékelik a kiadatási kérelemhez, ahogy ezt Szenegálban elvárják. Hissene Habre bukása óta él Szenegálban és óvatosan elkerüli Európát, ahol esetleg letartóztathatják.
Nyilatkozott a francia közszolgálati rádiónak, az RFI- nek az az ügyvéd is, aki az ex csádi elnök áldozatait képviseli a bíróság előtt. Keserűen és kiábrándultan állapította meg, hogy Wade elnök 2005 óta védelmezi Csád exelnökét.”Nyilvánvaló, hogy csak ürügy a szenegáli bíróság részéről arra hivatkozni, hogy Belgium nem csatolta az eredeti dokumentumokat. Wade, szenegáli elnök már 2005 óta elszántan védelmezi Hissene Habret. Azóta akadályozza a csádi exelnök kiadatását. Afrikában továbbra is büntetlenséget élveznek a bukott diktátorok! Ez szégyen!” – mondta az az ügyvéd, aki megpróbálta elérni azt, hogy Csád exelnökét Szenegál adja ki Belgiumnak, de keresetét a dakari bíróság elutasította.
(Visited 1 times, 1 visits today)