A két magyar halottról és egy sebesültről szóló híreket a Miniszterelnökség megerősítette. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője közleményében azt írta: a Külügyminisztérium arról tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az Interpol etióp irodájának hivatalos bejelentése szerint két magyar áldozata van a támadásnak. A sérült magyar állampolgárt már elszállították a térségből.
Bereket Simon, az addisz-abebai kormány szóvivője azt közölte: két magyart, két németet és egy osztrákot megöltek, két németet és két etiópot pedig elraboltak. A támadásban egy magyar és egy olasz állampolgár megsérült. Szijjártó délutáni közleményében ehhez annyit tett hozzá, hogy két olasz elmenekült, a csoportból összesen kilencen úszták meg bántódás nélkül a támadást.
Az Österreich portál szerint a csoport tagjai németek, osztrákok és hozzátartozóik voltak, akik három másik országból származnak. A meggyilkolt osztrák férfi a dresdai Diamir utazási irodánál foglalta az utat. Az osztrák külügyminisztérium megerősítette a férfi halálának hírét. Az osztrák Der Standard szerint egy 22 fős csoportot támadtak meg az eritreai határnál.A magyar miniszterelnök szóvivője délelőtti közleményében azt írta:”Ma délután érkeznek a holttestek Addisz-Abebába, ahol azonosítják őket. Pontosabb információk ezért csak a délutáni órákban állnak majd rendelkezésre. A magyar külügyi szervek folyamatosan tájékozódnak a történtekről, a sérültek állapotáról, és a Terrorelhárítási Központ is tartja a kapcsolatot az érintett országokban működő partnerszervezeteivel” – áll a délelőtti közleményben.
Orbán Viktor kormányfő utasításának megfelelően a Terrorelhárítási Központ és a Külügyminisztérium további információk beszerzésén dolgozik, “hogy az eset összes körülményére fény derüljön, beleértve azt is, vannak-e további magyar érintettjei a terrortámadásnak”. A TEK munkatársai folyamatosan tájékoztatják Orbán Viktort a fejleményekről. A Terrorelhárítási Központ főigazgatójának utasítására készenlétbe helyeztek egy speciális különítményt. Ha további magyar állampolgárok élete van veszélyben, akár egy órán belül a célországba indulnak – közölte a TEK.Etiópiában nincs hivatalos magyar képviselet, a Külügyminisztérium szerint az ügyben a kenyai nagykövet vette fel a kapcsolatot az etióp hatóságokkal, illetve az Etiópiában található európai nagykövetségekkel.