Tour de Maroc – a határnyitó kerékpárverseny

Marokkó, Rabat –  Megnyílik a csaknem két évtizede lezárt marokkói-algériai határ. Ami a politikusoknak eddig nem sikerült, azt a Tour de Maroc kerékpárverseny szervezői elérték. Igaz, csak egy napra, de ez éppen egy nappal több a semminél.

A két ország Nyugat-Szahara miatt különbözött össze annyira, hogy lezárta a határokat. Marokkó a spanyolok kivonulása óta, lassan négy évtizede szállta meg Nyugat-Szaharát. Algéria viszont támogatja a terület függetlenségéért, a marokkóiak kivonulásáért küzdő szervezetet, a Polisario Frontot. A politikai nézetkülönbségek 1994-re odáig fajultak, hogy a lezárták a marokkói-algériai határt.

Most, csaknem két évtizeddel később, igaz csak egyetlen napra, de újra kinyitják az egyik határátkelőt. A határnyitást a Tour de Maroc kerékpárverseny szervezői kezdeményezték, mert az egyik szakaszt Algérián keresztül akarták kijelölni. Azzal érveltek, hogy a francia körverseny, a Tour de France is áthalad a szomszédos Belgiumon. A határnyitáshoz meglepetésre két hét alatt hozzájárult az algíri kormány. Az egynapos határnyitást mindkét országban sokan ahhoz hasonlítják, mint amikor 2009-ben és 2010-ben a lezárt gázai övezetbe engedtek be segélyszállítmányokat.

Civil szervezetek már régóta küzdenek Algériában azért, hogy számolják fel a határzárat. A maghreb államok februári találkozója akár további reményt is jelenthet a határnyitás felé. Az persze kérdéses, hogy a Nyugat-Szaharai ügy végleges rendezése előtt enyhülhet-e a két ország viszonya.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez