Kadhafi szelleme Maliban kísért

Mali, Bamako – Mali északi régiójában nomád tuareg harcosok több települést is megtámadtak, Líbiából hazatért társaik segítségével. A tuaregek a néhai diktátor szolgálatában álltak.

 

A mali hadsereg azt jelentette, hogy a tuareg harcosok először Menaka települést próbálták meg bevenni, de nem jártak sikerrel. A támadókat a mali hadsereg katonái visszaverték. A csatában a tuaregek több harcost is veszítettek, de számokat nem közölt a hadsereg. A nomádok ezután két csoportra oszlottak. Az egyik Aguelhok település felé vette az irányt, míg a másik Tessalit felé igyekezett. Tessalit az algériai határ mentén található. Aguelhok közelében a hadseregnek helikoptereket kellett bevetnie, hogy a tuaregeket visszaverje. A Tessalit felé vonuló nomádokat pedig félúton sikerült feltartóztatni. A hadsereg azt jelentette, hogy nehézfegyvereket is bevetettek a harcokban.

A mali védelmi minisztérium közlése szerint a hadsereg az Azawadi Felszabadító Nemzeti Mozgalom (MNLA) lázadóival csapott össze. Az MNLA-ban főleg tuaregek és a líbiai háborúban Kadhafi alatt szolgáló volt katonák harcolnak. Kadhafi annak idején komolyan támogatta a tuaregek függetlenségi törekvéseit. A líbiai felkelés idején több, mint 500 tuareg fegyveres harcolt Kadhafi oldalán. A mali titkosszolgálat korábban jelezte, hogy Kadhafi volt katonái Észak-Maliba menekültek és Kidal település közelében egy bázist is létrehoztak.

 Mali északi régiója sivatagos. Itt régebben a nomád törzsek többször is fellázadtak a központi kormány ellen. 2009-ben viszont békét kötöttek a kormánnyal és azóta nem voltak komoly összecsapások. Maliban most attól félnek, hogy a líbiai háborúból hazatérő tuaregek feléleszthetik a szeparatista törekvéseket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez