Washington aggódik, Párizs „beszólt” Szenegálnak

Szenegál, Dakar – Magyarországon legfeljebb a Dakar-rally miatt ismeri a közvélemény Szenegált, a világ meghatározó hatalmai közül pedig eddig mindössze kettő érezte úgy, hogy meg kell szólalni az afrikai országban zajló, már halálos áldozatokat is követelő zavargások ügyében.

Az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország komoly aggodalmainak adott hangot. Az USA külügyminiszter- helyettese, William Burns az Afrikai Unió közgyűlése után azt mondta, hogy Wade elnök harmadszori indulása könnyen alááshatja a több évtizeden át tartó politikai stabilitást és demokratikus fejlődést az országban. Burns abban reménykedik, hogy a politikai folyamatokban minden szenegáli szabadon részt vehet. Párizs viszont keményebb hangon nyilatkozott a szenegáli eseményekről. A francia külügyi szóvivő Bernard Valero sajnálatát fejezte ki, hogy több jelöltet is kizártak az elnöki posztért zajló versengésből, ami szerinte azt jelzi, hogy Szenegálban nem érvényesül a politikai pluralizmis.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez