Az arab tavasz szabadságot hozó szele Egyiptom felől érkezett. Bengháziban tüntetések kezdődtek, amelyeket a Kadhafi erőszakkal próbált elfojtani. A szél azonban erősödött és hónapokig tartó viharrá fejlődött és mostanra sem állt el egészen. A forradalom évfordulóján a legnagyobb eredmény az, hogy Kadhafi negyven évig tartó őrült diktatúráját felszámolták és az ország nem zuhant káoszba. De ott billeg a szélén. Az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak nem sikerült újraszerveznie sem a hadsereget, sem a rendőrséget. Tripoli kivételével, mindenütt a Kadhafi ellenes küzdelemre létrejött milíciák jelentik a törvényt. Ezek a szervezetek töltik be a rendőrség és a hadsereg feladatait, és az ő kezükben vannak a börtönök is, ahol ugyanúgy kínozzák a Kadhafista rabokat, mint ahogy Kadhafi idején kínozták a politikai elítélteket. A milíciák – hitük szerint – harcolva vívták ki jogaikat, így azokból nem akarnak engedni, hiába az Átmeneti Nemzeti Tanács bármilyen próbálkozása arra, hogy lefegyverezze, vagy integrálja ezeket az egységeket az új líbiai fegyveres erőkbe.
Az újjáépítést, az újrakezdést nehezítik az egyre erősödő kritikus, türelmetlen hangok, amelyek a változás lassúságát emlegetik fel azzal, hogy így az előző rendszer haszonélvezői újra fontos pozíciókba kerülhetnek. A kritikusok számára úgy tűnik, hogy az új hatalom meghajolt Kadhafi súlyos öröksége alatt – a fegyverek elszaporodása, az elavult infrastruktúra, az intézményrendszer hiányosságai, a korrupcióval átszőtt gazdaság és a lepusztult oktatás és egészségügy – és nem tud szabadulni alóla. Talán majd a júniusi választások hozhatnak újabb jelentős változást Líbiában. A forradalom évfordulóján nem lesznek központi megemlékezések, de egy-egy településen rendezhetnek ünnepségeket, egy dolgot tiltott meg a Nemzeti Tanács, a katonai parádékat, a milíciák felvonulását.