Visszatért az ENSZ a háborúk és válságok földjére

Szudán, Kartúm – Az ENSZ alkalmazottai visszatértek a háború sújtotta Dél-Kordofánba, ahol élelmiszerválság is fenyeget. A világszervezet munkatársai helikopterrel utaztak Kadugliba, az első jó hír az, hogy szerencsésen földet értek.

 

 A szudáni vezetés továbbra is erősen korlátozza a civil és segélyszervezetek működését a térségben, ahol júniusban robbantak ki a harcok a kormányerők és a helyi SPLM-North lázadók között. Az ENSZ azután döntött a visszatérésről, hogy megkapta a kartumi vezetés külön engedélyét– mondta Matk Cutts, a szervezet szudáni vezetője. Az ENSZ nemzetközi csoportot küldött vissza a térségbe, munkatársai a segélyek szétosztásában fognak segédkezni. Cutts elmondta, hogy a szudániak engedélyével nagyobb területet lefedhetnek, de a lázadók ellenőrizte régiókba nem mehetnek be, pedig ott rendkívül aggasztó a helyzet.

 Az USA szudáni különleges megbízottja, Princeton Lyman egy hónapja elmondta, hogy Dél-Kordofánban és Kék Nílus régióban rendkívül elkeserítő a helyzet, élelmiszerválság fenyeget a harcok sújtotta területen. Washington akkor arra figyelmeztette a szudáni vezetést, hogy akár a beleegyezése nélkül is küld segélyeket a régióba. A szudáni hatóságok válaszul felmérést készíttettek a Szudáni Humanitárius Segélyek Bizottságával, amely megállapította, hogy a Dél-Kordofán 19 régiójából, 11-ben nincsen élelmiszerhiány. A maradék nyolc régió helyzetéről viszont nem adtak ki semmilyen információt.

 Erre válaszolva az ENSZ Világélelmezési programja is elkészítette a maga tanulmányát és 17 ezer rászorulónak szállított segélyt a szudáni kormányerők által ellenőrzött Kadaguli külvárosában felállított menekülttáborba. Mark Cutts szerint a szembenálló feleknek meg kell állapodniuk abban, hogy az ENSZ átfogóbb humanitárius tevékenységet folytathasson, mert a helyzet könnyen válságosra fordulhat. Cutts megjegyezte, hogy a különböző civil és humanitárius segélyszervezetek sorban állnak és indulásra készek, csak a szudáni kormány jóváhagyására várnak. Az ENSZ, az Afrikai Unió és az Arab Liga is felszólította Kartumot, hogy vizsgálja felül álláspontját és engedje be a segélyeket a harcok sújtotta övezetekbe.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez