„Nem szállt a fejembe a dicsőség!”- nyilatkozta Samuel Eto’o Párizsban

Kamerun, Párizs – Afrika legjobban fizetett focistája a Foot Internationale rádiónak nyilatkozott. Elmondta, hogy azért szerződött az Anzsi Mahacskala csapatához, mert a nulláról akarta újrakezdeni.
A kameruni csapat egykori kapitánya újra játszhat a válogatottban szeptemberben, amikor megkezdődnek a selejtezők a 2013- as Afrika Bajnokságra. Korábban ugyanis eltiltást kapott 15 válogatott mérkőzésre, mert arra buzdította társait, hogy bojkottálják az Algéria elleni barátságos mérkőzést múlt novemberben. Kamerunban óriási volt a felháborodás, így a sztár büntetését öt eltiltásra mérsékelték.
Samuel Eto’o példát akar mutatni az afrikai fiataloknak, hogy tehetséggel is lehet nagy pénzt keresni. Ő sem panaszkodhat: az Anzsi Mahacskala 20 millió eurót fizet neki minden évben, szerződése három évre szól. Szerinte az a baj, hogy Afrikában a fiatalok közül már nem álmodozik senki, mindenki csak pénzt akar keresni.
A riporter nem hagyja ki a ziccert, és érdeklődik, hogy ezt, mint Afrika legjobban fizetett focistája mondja- e, aki már túljutott a csúcson, de így is milliókat keres Oroszországban, ahol nincs komoly foci, de pénz van bőven …
Samuel Eto’o: „Igaz, hogy az orosz foci nem olyan erős, mint az olasz vagy a spanyol, de a pétervári Zenit 2008- ban Európa kupát nyert. Aztán meg Oroszországban, ha a futballról esik szó, akkor mindenki Samuel Eto’oról beszél! Pénzt kerestem az Interben is. Most is a csúcson vagyok, Oroszországban játszom, ott szeretnek. Igaz, hideg van, és jó messzire esik Kameruntól. De nekem nem szállt a fejembe a dicsőség! Ugyanaz a kameruni srác maradtam, mint 15 évvel ezelőtt!”- nyilatkozta Párizsban Samuel Eto’ o.
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez