Gyilkolt a kolera Malawiban

Malawi, Lilongwe – Kitört a kolerajárvány a Malawi kereskedelmi központjának számító, Blantyréban. A kór az elmúlt hónapokban 11 halálos áldozatot szedett a városban.

 

 A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a kórházakban nincs elegendő gyógyszer és tiszta ivóvíz. A betegek többsége szegény, amúgy sem tudna orvosságot venni. A járvány azért tört ki, mert az emberek nem jutnak tiszta ivóvízhez, ezért arra kényszerülnek, hogy szennyezett, fertőzött forrásokból igyanak. Ráadásul nem tartják be az alapvető higiéniai szabályokat sem. A helyzet rendkívül aggasztó, folyamatosan regisztrálnak új betegeket az orvosok. Pedig vízforralással kezelhető lenne a baj.

 Malawi a világ egyik legszegényebb országa. Civil szervezetek korábban is jelezték, hogy az alapvető gyógyszerekből súlyos hiány van, ami könnyen humanitárius katasztrófához vezethet. Két hónapja a nyugati donorok 30 millió dollár különítettek el az ország számára, 18 hónapra ellengendő gyógyszerkészletek feltöltésére, de a segélyek folyósítását politikai okok miatt felfüggesztették. Malawiban 2001 és 2002-ben közel 1000 ember halt meg kolerában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez