Dél-Afrika, Pretoria – Így akarjuk elérni azt, hogy a bűnözők ne érezhessék: a bűnözés kifizetődő vállalkozás! – érvelt a kormányszóvivő. Közölte azt is, hogy a három gyanúsított ellen 1872 per van folyamatban. Jellemző, hogy a három gyanúsított közül kettő állatorvos.
Dél-Afrikában az idén már 210 orrszarvút vadásztak le illegálisan, ebből 127- et a Krüger nemzeti parkban, amely az ország első számú turista célpontja. Dél-Afrikában él a világ orrszarvú állományának 70-80 %-a, ezért az orrszarvú tülök iránt érdeklődő külföldi vevők fokozottan figyelnek erre az országra. Dél- Afrika megerősítette a parkok védelmét és a határon is fokozott az ellenőrzés. A csempészek ugyanis elsősorban Kínába és Vietnamba akarják eljuttatni az orrszarvú tülköket. Ott ugyanis a népi gyógyászatban azt tartják, hogy az orrszarvú agyar por fokozza a férfierőt.
Nem így van! – közölte a tudósok egy csoportja, amely a dél-afrikai kormány megbízásából vizsgálódott. Az orrszarvú agyar ugyanis ugyanabból az anyagból van, mint pl. az emberi fogazat, így ennek bármiféle kedvező hatása a férfierőre csak régi mítosz, amelynek semmilyen reális alapja nincs! Persze amíg Kínában és Vietnamban hisznek ebben, addig ez nagyon jó üzlet. Ez abból is kiderül, hogy három agyar csempésztől 7 millió dollár értékű vagyont tudtak elkobozni Dél-Afrikában.
(Visited 1 times, 1 visits today)