Az erőszakos rendbontások miatt Stone Townban az üzletek és boltok bezártak. Sokan pedig vallási zavargások fellángolásától tartanak a szigeten, amely hivatalosan Tanzániához tartozik, de önálló közigazgatással rendelkezik. Egy helyi lakos, Mai Zuberi elmondta, hogy a történtek miatt sokan félnek, ezért bezárkóztak az otthonukba. Zuberi azt is elmondta, hogy a zavargások hétvégén is folytatódtak, sok utat lezárták és elbarikádoztak. A rendőrség közben azt jelentette, hogy az Umasho mozgalom 30 tagját letartóztatták. A hatóságok azt is jelezték, hogy a mozgalom vezetői ellen hajtóvadászatot indítottak, mert ők a felelősek a zavargások kitörése miatt. Az Umasho vezetése viszont cáfolta az ellenük felhozott vádakat és követőieket nyugalomra intették.
Zanzibár 1964-ben csatlakozott Tanzániához, miután 1964. január 12-én elűzték a Szultánt. Zanzibár saját parlamenttel rendelkezik és ötévente elnököt is választ. Az iszlamista Umasho mozgalom Zanzibár teljes függetlenségért küzd.