Az Afrika színes arca nem az első kiállítása Novák Tamásnak és Nagy Miklós Zoltánnak. Tavaly az Afrika feketén-fehéren című fotókiállítással tértek haza Afrikából, melynek nagy sikere volt hazánkban, a képek a mai napig vándorolnak az országban. Az első kiállítás kapcsán hirdették meg a kultúrhíd programot: magyar gyerekek a képek alapján lerajzolhatták, ők milyennek látják Afrikát. Amikor újra Afrikába utazott a páros, az afrikai gyerekek megkapták a magyar gyerekek rajzait és ajándékokat, emellett lehetőséget a rajzolásra. A program célja a rajzot, mint a világon mindenhol érthető nyelvet használva hidat képezni Afrika és Magyarország között. A programot mind itthon, mind Afrikában nagy érdeklődéssel fogadták: a pesti iskolák mellett több vidéki iskola is jelentkezett a programra, a gyerekek pedig szívvel-lélekkel rajzoltak. Afrikában az utazók a csúszás miatt pont húsvétra értek az egyik résztvevő iskolához, a gyerekek azonban húsvétkor is szívesen bementek, hogy átadhassák rajzaikat. Az afrikai műveket látva a magyar gyerekek megtanulhatják, hogyan lehet akkor alkotni, ha nincsen színes ceruza, filctoll, zsírkréta: az afrikai alkotások egy része textildarabok felhasználásával készült montázs volt, és sok homokkal készített képet is láthattunk. Ezek közül a tizenévesek alkotásai művészeti színvonalúak voltak. Az iskolák érdeklődését és a gyerekek lelkesedését látva Novák Tamás és Nagy Miklós Zoltán új pályázatot hirdetett meg a Nemzetek barátsága címmel. Ez pályázatokhoz komoly anyagi befektetésekre nincs szükség, leginkább ötletre, akaratra, szeretetre. A jutalom az erőfeszítésekért sok gyermek öröme, és a híd a két világ között, kapcsolat az eltérő kultúrák között.
A világjárók utazása nem volt problémamentes: a húsvéti ünnepek miatt a nagykövetségek zárva voltak. Nagy Miklós Zoltán kiemelte a komppal történő utazás félelmeit is: az ócska kompon több ezer ember mellett autókat is szállítottak. Nem lehetett megnyugtató az a tény sem, hogy korábban három komp állt rendelkezésre, ebből kettő már elsüllyedt. A kontinens instabilitását mutatta, hogy Bissau-Guineát távozásuk után lezárták, a határon sokáig egyáltalán nem lehetett átlépni. A facebooknak köszönhető kapcsolat révén egy 6 éve Gambiában élő magyar lány segített a szervezésben, aki felvette az iskolákkal a kapcsolatot, így a gyerekek már várták az utazókat. Nagy Miklós az adományozással kapcsolatban azt javasolta, hogy ne feltétlenül élelmiszert küldjenek az adakozók, nagyobb segítség a háló, mint a hal: fontos lenne az oktatás fejlesztése, az iskolák eszközeinek bővítése.
A kiállítás megnyitója adott teret a rajzpályázat eredményhirdetésének is, a győztesek okleveleit és ajándékait postán küldik. Ezt követően digitális homok-animációt láthattak az érdeklődők, afrikai zene kíséretében. Végül Novák Tamás és Nagy Miklós Zoltán kíséretében a jelenlévők megtekintették a képeket. Kérdéseikre a kiállítók lelkesen válaszoltak.
A kiállításon a fotók mellett láthatók voltak az afrikai gyerekek alkotásai: a rajzok, festmények mellett a montázs és a homokból készített képek is jelen voltak. Megdöbbentő volt a montázs anyaga is: a texildarabok mellett az egyik képen pengék is voltak. A jellemző témák a növények, állatok, hangszerek, a gyerekek lakóhelye, kunyhója, faluja. A homok-képeket úgy készítik, hogy először ragasztóra szórják a homokot, kontúrokat karcolnak bele, majd megfestik. Láthattunk ügyesen elkészített babákat: drótból hajlították az emberi alakot, majd textillel vették körbe a drótot.
Az utazásról készült képek lenyűgözőek voltak: a mosókonyha című kép néhány színes ruhákba öltözött asszonyt láttat nagy dézsákkal körülvéve a homokban. A vágyak című fotón afrikai gyerekek nyúlnak az ajándékokért. A rendcsináló katonát mutat, aki az övével igyekszik megregulázni a tolongó gyermekeket. Az útjelző a sivatag közepén egy csónakot ábrázolt, melyen a tájékozódást segítő információk voltak, rejtély, hogy került oda. Az autópálya egy kátyús földutat mutatott. Nagyon érdekes hangulatot árasztott egy rozsdás hajó a gyönyörű tengerpart sekély vizében. Az érdeklődők láthattak még teherautót, hatalmas, több autó magasságáig felnyúló szivacs-rakománnyal megrakva, kígyóbefőttet, sok élénk színű, tarka, nőies ruhába öltözött nőt, elefánt lábnyomot, puszilkodó leopárdokat, ugráló antilopokat, egy virágcserépként funkcionáló cipőt, valamint bálnacsontokat a sivatagban. A képeket látva valószínűleg mindenkiben erős vágy ébredt, hogy megismerje ezt az Európától oly távoli, különleges, gyönyörű, kettős világot.