A francia bíróság nem volt könnyű helyzetben: még 2008-ban raboltak el szomáliai kalózok egy francia hajót az adeni öbölben. A hajó fedélzetén 30- an voltak, őket tartották fogva a kalózok. Végül mindenkit elengedtek, miután a hajó tulajdonosa leperkálta a váltságdíjat: 2,15 millió dollárt! Ez valóságos vagyon arrafelé még akkor is, ha nagyon sok kalóz osztozott a zsákmányon.
És épp ez a probléma: a francia titkosszolgálatnak csak egyetlenegy kalózt sikerült elcsípnie. A 31 éves Ismael Ali Samatar el is ismerte, hogy részt vett a kalóztámadásban. Utána a barátaival egy terepjáróval hazafele tartott, amikor a francia titkosszolgálat elfogta. A zsákmánynak a rá eső részét meg is találták. Ám a terepjáró öt másik utasa nem vett részt a kalóztámadásban! Így őket azon a címen ítélték el, hogy támogatták az akciót …
A kalózkodás Szomáliában bevett módja a pénzszerzésnek. Jellemző, hogy a felmentett szomáliai “álkalózok”, akik csupán rosszkor voltak rossz helyen, kezdetben fel sem fogták az ítéletet. Majd pedig zavarba jöttek: mihez kezdjenek magukkal Párizsban szabadon?! Franciaországban még két hasonló per van folyamatban, és a védőügyvédek szerint hasonló a helyzet: az igazi kalózok mellett sok szomáliai ártatlanul ül francia börtönökben csak azért, mert rosszkor volt rossz helyen…
(Visited 1 times, 1 visits today)