Menedéket kért egy nyugat-afrikai olimpiai versenyző Nagy Britanniában

Afrika, London – A Daily Mail szerint egy meg nem nevezett nyugat-afrikai állam versenyzője még az olimpia kezdete előtt megszökött az edzőtáborból Yorkshire-ben. Jelentkezett a brit rendőrségen és menedékjogot kért. Arra hivatkozott, hogy a hazájában üldözésnek van kitéve

A brit hatóságok számítottak erre. Előzetes becslésük szerint az olimpiára érkezett 20 ezer nem uniós polgár két százaléka jár el éppúgy, mint a meg nem nevezett nyugat-afrikai versenyző. Főként afrikai és közel-keleti jelentkezőkre számítanak. Mark Stephens brit ügyvéd, aki a homoszexuálisok és a leszbikusok érdekeinek védelmével foglalkozik a szigetországban, egyenesen felszólította az érintett rendelkező olimpikonokat, hogy kérjenek menedékjogot Nagy Britanniában. Londonban ugyanis a Legfelső Bíróság 2010-ben úgy döntött, hogy ebben az esetben nem lehet megtagadni a menedékjogot egy külfölditől.

Nagy Britanniában szigorúan ellenőrizni akarják, hogy az olimpiára érkezők haza is menjenek. Épp ezért szigorúan tiltják, hogy a féléves olimpia vízum tulajdonosai megnősüljenek vagy férjhez menjenek. Nem vállalhatnak munkát és nem kezdhetnek tanulmányokba sem. Ezenkívül igazolniuk kell, hogy van elég pénzük a megélhetésre, és van retúrjegyük is. Biztos. ami biztos a Scotland Yard a fénykép mellé ujjlenyomatot is kér a londoni olimpiai vízum tulajdonosaitól.
Nem újdonság Nagy Britanniában, hogy menedéket kérnek a nagy sportesemények alkalmából. Tavaly a Nemzetközösségi játékok alkalmából a manchesteri repülőtéren kért menedékjogot két 16 éves kameruni versenyző, miközben a társaik már beszálltak a gépbe, hogy hazainduljanak. Tíz évvel ezelőtt a Nemzetközösségi Játékokon résztvevő sierra leone- i küldöttség 30 tagjából mindössze tízen utaztak haza Afrikába …
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez