Kameruni származású prédikátor-színész-politikus lett a québeci kultuszminiszter

Kamerun, Kanada – Maka Kotto, aki az első afrikai származású tárcavezető Kanadában, a kulturális és kommunikációs minisztériumot irányítja.

 A kameruni születésű politikus prédikátor szeretett volna lenni, de nem lehetett próféta a saját hazájában. A hetvenes évek Kamerunja nem kedvezett a fiatal szabadgondolkodóknak, így teológiai terveit feladva inkább Franciaországba ment, ahol politika tudományokat hallgatott. Bár ez az út is vezethetett volna egy fajta szószékhez, letért erről is. Színésznek áll. Előbb apró paródiákkal kezd, amelyekből Francis Huster kinő és a nyolcvanas évek elején már filmszerepek is megtalálják. Alakítja egyebek között „Joseph Kasa Vudu-t” Kongó első elnökét a Lumumba című Raoul Peck filmben. Játszik afrikai orvosból lett montréali tűzoltót, és a haiti író Dany Laferriere regényéből készült filmben, a „Hogyan szeretkezzünk egy feketével elfáradás nélkül” műben. Amikor találkozik a haiti íróval, úgy dönt, élete francia felvonását befejezi és Kanadába költözik. Itt újabb életfordulat, a színpad és komédia szószéke helyett, a politika szószékét választja, Ő az első fekete, aki beválasztanak a parlamentbe. Akkor azt mondta, hogy képviselősége szimbolikus, mert valakinek el kell kezdenie, különben soha nem lesznek feketék a kanadai parlamentben. Most Maka Kotto lett az első afrikai származású québeci miniszter, kinevezését a montreáli kormány első női vezetőjétől kapta. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez