A zűrzavart az váltotta ki, hogy kedd óta nem tudni, hol van Sheik Farid Hadi, az iszlamista Uamsho mozgalom vezetője. Az Uamsho-t támogató fiatalok kövekkel dobálták meg a kivonuló rendőröket. Úttorlaszokat állítottak fel, fákat vágtak ki és gumiabroncsokat gyújtottak fel Stone Townban. A rendőrség könnygáz –gránátokkal akart véget vetni a megmozdulásnak és többször is összecsapott a rendbontókkal. A zavargások miat, a boltok és az üzletek bezártak. Szemtanúk a Reuters hírügynökségnek azt mondták, hogy a helyzet „borzalmas”. Az Uamsho támogatói közül sokan bozótvágó késekkel voltak felfegyverezve és az arcukat is eltakarták, hogy senki se ismerje fel őket. A kirakatokat bezúzták és fosztogatni kezdtek a városban. Az Uamsho főtitkára, Abdallah Saidi a Reutersnek azt mondta, hogy a vezérük eltűnése rendkívül gyanús, mert a rendőrség azonnal közleményt bocsátott ki, amelyben kijelenti: semmi köze Hadi eltűnéséhez. A főtitkár szerint csakis a hatóságok állhatnak a vezető eltűnésének hátterében. A zanzibári rendőrség vezetője, Mussa Ali Mussa viszont azt mondta, hogy a hatóságok nagy erőkkel keresik a politikust. A rendőrbiztos a Reutersnek elmondta, hogy a zavargásokban az Uamsho támogató egy szolgálaton kívüli rendőrt halálra késeltek. Az Uamasho főtitkára viszont cáfolta, hogy a szervezetnek köze lett volna a gyilkossághoz. Mint mondta, a mozgalom tagjai törvénytisztelő emberek. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy legalább 10 embert letartóztattak. Májusban 10 napig tartottak a zavargások, amelyeket egy 145 ember halálát okozó kompszerencsétlenség váltott ki. Az Uamasho tagjai akkor két templomot is felgyújtottak és a rendőrökkel is véres csatát vívtak.
Nyugtalanság Zanzibáron – eltűnt a helyi ellenzék vezetője
Zanzibár, Stone Town – Az iszlamista Uamsho (Feltámadás) szeparatista tömörülés támogatói üzleteket fosztottak ki és zavargásokat szítottak Zanzibáron, miután rejtélyes körülmények között eltűnt a szervezet vezetője. A mozgalom tagjai a rendőrökkel is összecsaptak. Az idén ez már a harmadik összecsapás.
(Visited 1 times, 1 visits today)