A kongói mezőgazdasági miniszter szerint, ha a termelés beindul, akkor a malajziai Atma Plantation évente több mint 900 ezer tonna pálmaolajat állít majd elő. Ennek eredményeként szinte teljesen kiiktatható lesz az élelmi növényi olaj import, ami hatással lesz árakra és megszünteti az élelmiszer kiszolgáltatottságot. A cégnek átadott 180 ezer hektár földterület nagyrészt erdőkből áll, amelyet kifejezetten a pálmásítás miatt irtottak ki. A leendő ültetvények az ország északi részében, Brazzaville-től 600 kilométerre lesznek. A malajziai cég a közelben már működtet egy „pálmaiskolát”, ahol 360 ezer csemetét nevelnek. A cég üzleti terve szerint a szükséges energia mennyiséget saját maguk, biomasszából állítják majd elő. Az első liter pálmaolajat 2017-ben préselik majd.
Kiemelt



