Ezzel a jeles dátummal Biya csatlakozott ahhoz a hihetetlen klubhoz, amely azon jelenleg is irányító államfőket tömöríti az afrikai kontinensen, akik már legalább 30 éve megszakítás nélkül uralkodnak, ilyen még Teodoro Obiang Nguema Egyenlítői-Guineából, Jose Eduardo dos Santos Angolából és a zimbabwei Robert Mugabe. Mindenesetre az ő pályafutása sem kevésbé izgalmas, mint előbb említett társaié, 1975-ben nevezték ki miniszterelnöknek és ritka módon, tisztességes, alkotmányos úton 1982-ben az egészségügyi problémái miatt lemondott Ahmadou Ahidjo helyébe lépett (az alkotmány szerint a miniszterelnök tölti ki ilyenkor a lemondó elnök mandátumának hátralévő részét) és ezzel kezdetét vette a hihetetlen karrier, amely több puccskísérletet is túlélt, köztük az elsőt 1984-ben, amelyet éppen elődje Ahidjo próbált meg végrehajtani és amelyért halálra is ítélték.
A puccs után is újabb kihívások érkeztek, a gazdaságot szinte teljesen romokba döntő nemzetközi gazdasági válság után olyan erős nemzetközi és belpolitikai nyomás nehezedett rá, hogy kénytelen volt komolyabb reformokat végrehajtani és így jött létre a kameruni többpártrendszer. Amelynek első választását 1992-ben meg is nyerte, nem túl nagy fölénnyel a Szociáldemokrata Front jelöltje, John Fru Ndi ellen – bár az ellenzék csalással vádolta és több hónapon keresztül utcai megmozdulásokkal próbálta Biyát lemondásra kényszeríteni, de végül Ndi unta meg és lépett vissza a küzdelemtől. Akkor még nem lehetett tudni, de ez volt a legkeményebb választás az elnök számára, az azt követő szavazások során végig elsöprő fölénnyel nyert, legutoljára 2011-ben (amely választást szintén sok vád és támadás ért nemzetközi megfigyelők és ellenzéki mozgalmak részéről) és ha egészségi állapota engedi, 2018-ban is indulni fog egy mandátumért, legalábbis hívei ebben reménykednek – az utolsó akadályt indulása elől 2008-ban az alkotmány által meghatározott maximális mandátum eltörlésével elhárította már.
De hogy minden érmének két oldala van, azt tökéletesen példázza a következő kis összehasonlítás: a kormány sűrűn hangoztatja a többpárti demokrácia szabadságát, amely a valóságban majdnem a 300 kis párttal az ellenzék teljes szétaprózódását jelenti, a média és a sajtó szabadsága közel 700 újságot, 100 televízió- és rádióállomást jelent, amelyeknek 99,9%-a soha nem készíthet interjút, beszámolót komoly politikai eseményekről. De a 2006-ban indított, “Karvaly” névre hallgató antikorrupciós programot is sokan inkább egy ellenzék elleni leszámolásnak tartják, bár Biya több mint 100 egykori segítője, munkatársa, tanácsadója került börtönbe különféle sikkasztások kapcsán. Amíg az elnök hatalmon van, komolyabb változásra nem kell számítani, amíg az egészsége bírja, addig kizárt, hogy önszántából távozzon a hatalomból, a kérdés inkább a jövőre nézve aggasztó: mi lesz Biya után?
Egy olyan országban, ahol a lakosság nagy része teljesen megcsömörlött a politikától és soha nem ismert más elnököt, mint a jelenlegi, milyen lesz az átmenet egy új vezetés irányába? Ez egy olyan kérdés, amire a választ csak tippelni lehet, bár Kamerun történetét ismerve nagyon véres eseményekre akkor sem kellene számítanunk (már ha az elmúlt évek megmozdulásaiban meghalt több tucat ember halálát nem tekintjük túl véres eseménynek). A kedden (11.06.) tartott ünnepségeken elhangzott dalok egyértelműen Biya nemzetegyesítő szerepét, a nép atyja képét próbálták erősíteni, amiben azért van is igazság, hiszen egy olyan országban, ahol több száz különféle etnikum él és jelenleg is több, aktív lázadó mozgalomról tudunk, egy elnöknek sem lenne könnyű dolga. Biya önmagában egyébként elég visszahúzódó életet él, kevés nyilvános szerepléssel és az év egy jelentősebb részét Svájcban tölti, ahol három, jelenlegi feleségével közös fia iskolába jár, viszont már nem ennyire visszahúzódó az extravagáns hajviselete miatt internetes sztárrá avanzsált neje, Chantal, aki önmagában is meghatározó jelenség, és mint a “Szívek Királynője”, gyakran adakozik és segít a rászorulóknak – közben persze eléggé elit körülmények között élnek, luxuspartikat tartanak és 2009-ben napi 40 ezer dollárt fizettek egy franciaországi nyaralás során a szállodai szobájukért. Történetek egész tucatját lehetne mesélni a misszionáriusok által tanított teknokrata Biyáról, aki már rúgott úgy ki évek múlva minisztert, hogy konkrétan nem is volt vele megbeszélése pályafutása során, de a lényeg, hogy eltelt 30 év és ha egészsége engedi, újabb évek várnak még Biya Kamerunjára.