Julius Malemát tavaly kizárta soraiból az ANC és leváltotta annak ifjúsági szervezete, melynek pedig korábban az elnöke volt. A párton belül ő volt Zuma elnök leghangosabb ellenfele. Ám az ANC decemberi kongresszusán az államfő fölényes győzelmet aratott. Malema kérvényét, hogy vegyék vissza a pártba, elutasították. Politikai pályafutása kettétört. Jogi problémáinak sincs vége az adóhivatal kínos döntésével. Áprilisban újra bíróság elé kell állnia: a vád ezúttal pénzmosás és zsarolás. Azokat a zavaros ügyeket vizsgálja a bíróság, melyek Malema szűkebb hazájához, Limpopo tartományhoz fűződnek. Ha elítélik, akkor börtönbe is vonulhat. Így legalább nem lesz hajléktalan!- írta gúnyosan Malema sorsáról egy dél-afrikai lap, mely beszámol arról, hogy az egykori radikális baloldali vezér javait elkobozta az adóhivatal.
Kiemelt



