Aranyat érő lehetőség Egyiptomnak a szakértők szerint, hogy Morszi államfő részt vesz a feltörekvő országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) gazdasági együttműködési csúcstalálkozóján. Az egyiptomi gazdaság számára fontos lenne, hogy megerősítse kapcsolatai a BRICS államokkal, és ez egy kis szerencsével oda is vezethet, hogy a külföldi befektetők visszatérnek a Nílus partjára. A csúcstalálkozón arra is lehetősége van az egyiptomi elnöknek, hogy kétoldalú tárgyalásokat kezdeményezzen, elsősorban Kínával és Indiával. Elemzők szerint mindkét ország arra vár, hogy Egyiptomban stabilizálódjanak a dolgok és indítják a befektetéseiket. Ugyanakkor vannak gazdasági szakemberek, akik óvatosságra intenek és azt mondják, Morszinak addig nem lenne szabad ilyen találkozókon részt vennie, amíg bizonytalanság uralja az országot.
Kiemelt



