A nyolcvanhét nevet tartalmazó listát tavaly novemberben szerkesztette be a lapjába, az al Ummába. A névsor akkor már jó ideje keringett az interneten. Ez a cselekmény a hatóságok szerint az igazságszolgáltatás megrágalmazása. Ügyvédje szerint az eljárást hibák sorozata mellett viszik, ezért is kérte már védence szabadlábra helyezését. Abdallah al-Kitabit abban a szigorított börtönben tartják fogva, ahová a Kadhafi rezsim elfogott vezetői kerültek. A főszerkesztő akár 15 évet is kaphat. Fogva tartása ellen több civil szervezet is tiltakozott, a Riporterek Határok Nélkül arra szólította fel a törvényhozást, hogy biztosítsa a sajtószabadságot.
Kiemelt



