Közép-afrikai Köztársaság a kettészakadás szélén

Függetlenséget és saját államot szeretnének a Közép-afrikai Köztársaságban élő muszlimok, akik ellen hajtóvadászatot indítottak a keresztény milicisták. A koldusszegény ország több mint egy éve süllyedt anarchiába. A központi vezetés gyakorlatilag tehetetlen, az országban állomásozó békefenntartók pedig képtelenek rendet teremteni. A konfliktus kirobbanása óta több ezer embert veszítette életét és több százezren menekültek el, főként muszlimok.

Az ország központi régiójában található Bambariban a helyi muszlimok szerint a konfliktus rendezésének egyetlen módja az, ha az országot kettéválasztják. Az elképzeléseik szerint a túlnyomó részt muszlimok lakta észak válna ki, amelyet ezt követően Észak- Közép-afrikai Köztársaságnak neveznének el, amelynek zászlóját is elkészítették már. „A szétszakadás gyakorlatilag már megtörtént, most már csak ki kell kiáltanunk a függetlenségünket” – mondta Abdel Nasser Mahamat Youssouf egy helyi muszlim ifjúsági szervezet tagja. A muszlimok Dél-Szudánt hozták fel példaként, amely 2011-ben vált ki és kiáltotta ki a függetlenségét Szudántól.

Bambari azon kevés helyek egyike az országban, ahol a muszlimok és keresztények békében élnek egymással. A fővárosból kimenekített muszlimokat is ide szállítják a békefenntartók. A helyiek elmondták, hogy hamarosan újabb menekültek érkeznek majd a városba. Egy helyi keresztény keresődő elmondta, hogy az emberek Bambariban békésen élnek egymással és nem is értik mi történik az országban.

A tehetetlen központi vezetés, a szomszédos országok, illetve Franciaország viszont hallani sem akar a szétválásról. Ban Ki Moon az ENSZ főtitkára is jelezte, hogy az ország szétszakadása komoly következményekkel járna. A franciák pedig korábban jelezték, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az országot egyben tartsák. A szomszédos afrikai államok vezetői pedig felhívták a figyelmet arra, hogy különvallás nem garancia a békére. Ők is Dél-Szudánt hozták fel példának, ahol jelenleg polgárháború zajlik a dinkák és nuerok között.

A jelenlegi állás szerint az ország északi részét a visszahúzódó Széléka muszlim milícia ellenőrzi. Az ország dél részét pedig a keresztény anti-Balaka fegyveres szervezet uralja, amely folyamatosan rettegésben tartja az ott élő muszlim lakosságot. A Széléka koalíció vezetői azonban megosztottak az ország jövőjét illetően. A keményvonalasok szerint a szétszakadás elkerülhetetlen, ha a muszlimok nem kapnak szerepet a kormányban. A mérsékeltebb frakció viszont úgy gondolja, hogy felül kell kerekedni a vallási ellentéteken és mindenkinek egyenlő jogokat kell biztosítani.

ou9u49jr

A konfliktus 2012 decemberében robbant ki, amikor a Széléka-koalíció felkelést indított Francois Bozize elnök ellen. A lázadók akkor azt mondták, hogy azért ragadtak fegyvert, mert a keresztény kormányzat kizárta őket az ország ügyeinek intézéséből és megfosztották őket a gyémánt, arany, olaj és szén kitermeléséből származó bevételektől. A Szeleka viszonylag rövid idő alatt lerohanta az ország déli részét. 2013 márciusában pedig megbuktatta Bozize elnököt, aki száműzetésbe kényszerült. Az ország irányítását a Széléka akkori vezetője, Micheal Djotodia vette át. Djotodiának viszont nem sikerült kordában tartani harcosait, akik önkényes akciókba kezdtek és elkezdték terrorizálni a keresztényeket. A keresztények először önvédelmi csoportokat hoztak létre, hogy megvédjék magukat. Később viszont egyesültek és létrehozták az anti-Balakát, amely gyorsan felülkerekedett és megfutamította a Széléka harcosait. Djotodia végül lemondásra kényszerült és családjával száműzetésbe vonult. Az országnak azóta új kormánya és elnöke van. A központi vezetés viszont nem ura a helyzetnek és nem tudják megfékezni a keresztény milícisták bosszúhadjáratát, amit a muszlimok ellen folytatnak.

Central African Republic Map

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez