Kamerun eladta a VB meccseit?

Hét fekete bárány is van Kamerun csapatában! Mind a három mérkőzést eladták! Ezt állítja egy fogadási gengszter Szingapúrból, aki már a magyar rendőrség vendégszeretetét is élvezte, mert hazai focistákat is vesztegetett már meg.

Meglátják, Horvátország 4-0-ra lemossa majd Kamerunt, és egy kameruni játékost kiállítanak!- jósolta Wilson Raj Perumal a mérkőzés előtt. És csodák csodájára Alexandre Song piros lapot kapott.

Miért adta el a három mérkőzést Kamerun válogatottja? Pénzért! Brazília állítólag szép pénzt fizetett éppúgy, mint a két másik csapat. Ralf Mutschke, a FIFA biztonsági főnöke úgy nyilatkozott, hogy egyes csapatok érezhetően sebezhetőek, de bizonyíték nincs senki ellen sem.

A kameruni labdarúgó szövetség mindenesetre vizsgálatot indított. A válogatott már kezdetben is furcsán viselkedett: pénzügyi vitát nyitott a vezetéssel. Minthogy nem kapták meg a FIFA által kiutalt összeget, nem vették át a nemzeti lobogót a miniszterelnöktől! Ehelyett Eto’o vezetésével bevonultak az öltözőbe! Végül megkapták a pénzt és elmentek Brazíliába, de a szereplésükben nem volt sok köszönet.

Kicsoda Wilson Raj Perumal? A szingapúri férfiú illegális fogadóiroda főnöke volt Szingapúrban ahol mérkőzések ezreit vásárolta meg- még Magyarországon is. Elítélték, börtönben is ült Európában több helyen is, de miután együttműködött a rendőrséggel, gyorsan szabadult. Aztán nemrég Finnországban újra elfogták az Interpol körözése alapján. Most a német Der Spiegelnek nyilatkozott arról, hogy Kamerun csapata sáros: hét focistája eladta a meccseket! Arra is célzott: nem Kamerun az egyetlen! A labdarúgó szövetség Kamerunban most vizsgálódik, de a Der Spiegel is azt hangsúlyozta: bizonyíték nincs arra, hogy akár egyetlen meccset is eladtak a világbajnokságon Brazíliában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez