Zimbabwe 2034-ben labdarugó-világbajnokságot rendezne

Erről álmodozik az ország idegenforgalmi minisztere, aki jelezte, hogy hamarosan a pályázati terveket is bemutatják.

„Beszéltem Sepp Blatter elnökúrral a tervről, aki szerint lehetséges, hogy Zimbabwe 2034-ben tornát rendezzen” – mondta Walter Mzembi idegenforgalmi miniszter. A miniszter azt is elmondta, hogy szerinte Zimbabwe nagy esélyekkel indulhatna, a világbajnokság megrendezésére kiírt versenyen ugyanis az ország tele van csodálatos látnivalókkal, amelyek vonzóak lehetnek a külföldi turisták számára. A zimbabweiek a labdarugó-világbajnokságot azonban nem egyedül rendeznék meg, hanem a szomszédos országokkal: Zambiával, Dél-Afrikával, Mozambikkal és Botswanával. A mérkőzéseket pedig a fővárosokban, illetve a nagyobb városokban rendeznék meg, ahova repülővel egy-másfélóra alatt el lehet jutni. Mzembi szerint a szomszédokkal összefogva sokkal nagyobb eséllyel indulhatnának és a költségeket is szét lehetne osztani. A zimbabwei vezetés pedig garanciát vállalna a torna megrendezésére és az új stadionok építésére.

Zimbabwe az afrikai kontinens egyik legproblémásabb országa, amely ellen évek óta számos nemzetközi szankció van érvényben. Az ország gazdasága gyakorlatilag megsemmisült Mugabe elnök örült reformjaitól. A munkanélküliség és az infláció mértéke a legmagasabb egész Afrikában. 2000-ben Zimbabwe egyébként elnyerte az Afrikai Nemzetek Kupájának rendezési jogát, de a pénzhiány és a kormány tehetetlensége miatt a rendezés jogát elvették tőlük, mert nem sikerült időben megvalósítani a torna rendezéséhez elengedhetetlen feltételeket.

Walter Mzembi idegenforgalmi miniszter

natinal sports stadium

Zimbabwe, Harare

26775d

Zambia, Lusaka (hamarosan elkészül)

019696525-EX00

Mozambik, Maputo (tervezés alatt)

johannesburg-stadium

Dél-Afrika, Johannesburg Soccer City  (A 2010-es VB döntő helyszíne)

 

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez