Kilamba, Angola
A kilambai lakónegyed felépítése minden idők egyik legnagyobb kormányzati beruházása volt Angolában. A fővárostól 30 km-re található lakótelep ötezer hektáron terül el és 500 ezer ember befogadására tervezték. A nagyszabású projektet a kínaiak valósították meg, amiért cserébe az angolaiak kőolajban fizettek és fizetnek mind a mai napig. Az építkezés 2008-ban kezdődött és 2012-ig tartott. A munkálatok során 750 nyolcemeletes lakóházat, közel 100 üzlethelységet, több tucat iskolát, parkot, medencét, szórakozóhelyet és egy mozit építettek.
A várakozásokkal ellentétben a projekt súlyos kudarcként könyvelhető el, mivel a lakótelep az átadás óta gyakorlatilag üresen áll. Az angolai kormány adatai szerint Kilambában jelenleg 40 ezer ember él, de a valóságban ennek a fele sem igaz. Az első évben ugyanis kevesebb, mint 200 lakást sikerült értékesíteni. Egy lakás ára körülbelül 120-200 ezer dollárba kerül, ami megfizethetetlen összeg egy átlag angolai család számára. A legnagyobb problémát azonban mégsem az ár, hanem sokkal inkább a banki hitelek jelentik. Az angolai bankok ugyanis rendkívül szigorú feltételeket szabtak meg a hitelfelvételhez, amihez irdatlanul magas kamat párosul. A feltéteknek pedig nagyon kevesen felelnek meg és azok számára is nehezen elérhető, akik jól fizető állással rendelkeznek.
Az ország lakosságának döntő többsége azonban kevesebb, mint két dollárból él naponta. Olyan, hogy középosztály pedig gyakorlatilag nem létezik. Civil szervezetek ezért gyakran mondják azt, hogy Angolában csak nagyon szegények és nagyon gazdagok élnek. A gazdagok pedig a vagyonuk jelentős részét inkább külföldön fektetik be és helyezik biztonságba. Az angolai kormány nem rég azzal az ötlettel állt elő, hogy a lakások jelentős részét alacsony áron hosszú távra kiadják a szegények. Szakértők azonban jelezték, hogy maga az ötlet jó, de még nincsenek konkrét tervek a megvalósításról és az sem eldöntött, hogy a szegények közül kik kaphatnak esélyt a beköltözésre.
Grand-Bassam, Elefántcsontpart
Grand-Bassam Elefántcsontpart első fővárosa volt, amit még a francia gyarmatosítók hoztak létre. Hosszú évtizedekig a legfontosabb és legforgalmasabb kikötőváros volt francia Nyugat-Afrikában, ezért gazdasági és kereskedelmi szerepe megkérdőjelezhetetlen volt. A várost a XIX. és korai XX. század európai gyarmatvárosok mintájára építették. A helyi időjárási viszonyokat figyelembe véve az épületeket hatalmas verandákkal, teraszokkal, galériákkal és kertekkel látták el. A kormányzati és adminisztratív épületek mellett a város tele volt kávézókkal, szórakozóhelyekkel és bárokkal. Grand-Bassam ezért sokáig a nyugatiak egyik közkedvelt célpontja volt a kontinensen és építészeti stílusa, illetve vibráló éjszakai élete miatt gyakran csak Nyugat-Afrika Párizsának hívták.
A város hanyatlása az 1930-as években indult meg, miután a franciák átköltöztették a fővárost Bingervillebe. A város politikai, kereskedelmi és gazdasági szerepe ezt követően rohamosan csökkeni kezdett. A külföldiek többsége pedig elköltözött. 1960-ban, amikor Elefántcsontpart elnyerte a függetlenségét a városban még működő utolsó kormányzati és kereskedelmi irodákat is bezárták. Grand-Bassam pedig hamarosan teljesen kiürült. Az elefántcsontparti kormány a 70-es évek végén turista utakkal próbálta meg felhívni a figyelmet a történelmi városra, de a 80-as és 90-es években bekövetkezett gazdasági és politikai válságok miatt végképp feledésbe merült. A várost azóta benőtte a körülötte lévő erdő. Az épületek többsége lakhatatlanná vált és összeomlott. A hivatalos adatok szerint jelenleg kevesebb, mint ötezren élnek a város környékén, akik főként halászattal foglalkoznak. Az utóbbi időkben azonban a város ismét közkedvelt célponttá vált a külföldi turisták körében. Az UNESCO pedig 2012-ben felvette a Világörökség listájára.
Dallol, Etiópia
Dallol Afar régió 2. adminisztrációs körzetében található, ahol egykoron sót bányásztak és hamuzsírt állítottak elő. A település a közeli Dallol vulkánról kapta a nevét, amely 1926-ban tört ki. A várost 1906-ban hozták létre, miután az olaszok felfedezték a régiót és bányákat alapítottak itt. 1917 és 1918 között az olasz gyarmatosítók vasútvonallal kötötték össze a bányászvárost az eritreai Mersa Fatma kikötővárossal, hogy a kitermelt sót és előállított hamuzsírt minél nagyobb mennyiségben elszállíthassák. A bányászat egészen az I. világháború kitöréséig tartott. 1925 és 1929 között a helyi bányát ismét megnyitották, de a csökkenő kereslet miatt a termelést végül leállították. A II. világháború után a terület brit fennhatóság alá került. A britek végleg megpecsételték a város sorsát, miután megszüntették a vasútvonalat és felszedték a síneket. Az 50-es években egy aszmarai érdekeltségű bányászati cég próbálkozott meg a bányászat beindításával, hogy a kitermelt sót Indiába szállítsák, de három év után végleg felfüggesztették a termelést. A 60-as években az amerikai Parsons cég végzett próbafurásokat a térségben, de 1965-ben leálltak a kutatásokkal. Azóta csak néha egy-egy sót szállító tevekaraván jár erre felé.
Dallolban szinte minden épületet sótéglából építettek. Ez a település tartja egyébként a legmagasabb átlaghőmérséklettel rendelkező lakott hely rekordját is. 1960 és 1966 között az átlag hőmérséklet 34 Celsius fok volt. Jelenleg a világ egyik legelhagyatottabb területének számít. Csupán a hátrahagyott bányászati eszközök és a házromok emlékeztetnek arra, hogy egykoron emberek is éltek itt.
Chinguetti, Mauritánia
Chinguettit berber nomádok alapították 777-ben. A XI. és XIII. században fontos kereskedelmi várossá nőtte ki magát és a Szaharát átszelő karavánutak egyik legfontosabb állomáshelyéül szolgált. A tevekaravánok többsége ide futott be és itt pihentek meg, majd indultak ismét útnak. Chinguetti amellett, hogy fontos kereskedőváros volt, a Mekkába induló zarándokok fő találkozóhelyéül is szolgált. A XIII. században az iszlám vallás egyik központjává fejlődött és a település köré mecsetek is épültek. A leghíresebb közülük a jelenleg is álló Pénteki Nagy Mecset, amely egyben Mauritánia egyik nemzeti szimbóluma. Az iszlám vallás oktatása terén is fontos szerepet töltött be Chinguetti, ahol híres korániskolák és egy könyvtár is épült.
Az iskolákban matematikát, orvostudományt, gyógyszerészetet, asztronómiát és jogot is tanítottak. Annak idején rengetegen csak azért utaztak ide, hogy tanulhassanak, mivel az itteni iskolák messze földön is híresek voltak. A város egy páratlanul gazdag könyvtárral is rendelkezett, amelynek épülete jelenleg is megtalálható, ahol több száz éves iratokat és könyveket őriznek. A város jellegzetessége közé tartoznak a vörösbarna agyaggal beborított és szorosan egymás mellé épített lakóházak, a szűk utcák és sikátorok. A lakóházak belsőudvarokkal rendelkeztek és többségüket úgy alakították ki, hogy vendégházul is szolgáljanak a városba betérő kereskedők számára. A történelmi várost 2000-ben felvették az UNESCO Világörökség listájára és jelenleg az egyik legveszélyeztetettebb műemlék város. A település jelenleg romos állapotban van és szinte teljesen kihalt.
Elizabeth Bay, Kolmanskop és Pomona, Namíbia
Mind három várost annak idején német telepesek alapították, miután 1908-ban gyémánt lelőhelyeket fedeztek fel a térségben. A leggazdagabb gyémántbányával Pomona rendelkezett, ahol a szóbeszéd szerint a földről lehetett összeszedni az értékes drágaköveket, olyan sok volt belőlük. Az első bányászok hatalmas vagyonra tettek szert, ezért bőven volt pénzük arra, hogy az általuk alapított városokat a német kisvárosok mintájára építsék fel. Mind a három város jól felszerelt volt. Rendelkeztek kórházakkal, iskolákkal, színházzal, bálteremmel, kaszinóval, gyárakkal, vasúti összekötetéssel és saját erőművel. Kolmanskopban épült Afrika első villamosa is.
A német telepesek viszonylag gyorsan kiürítették a gyémántbányákat és az I. világháború elvesztése után ezek a városok hanyatlásnak indultak. Az utolsó telepesek pedig 1954-ben távoztak. A házakat azóta ellepte a homok és lakhatatlanná váltak. Ennek ellenére Namíbia egyik legfelkapottabb turista látványosságai közé tartoznak és évente több ezer turista keresi fel ezeket a helyeket. A filmkészítő cégek pedig előszeretettel forgatnak filmjelenteket itt és a fényképészek körében és népszerű célpontnak számít.
