Afrika gazdasága 5%-kal növekszik a világgazdaság lassulása ellenére

Afrika, Párizs – Ezt hangsúlyozta interjújában a Világbank új, Afrikával foglalkozó alelnöke, aki az RFI rádiónak nyilatkozott. Makhtar Diop Wade elnök idején Szenegál pénzügyminisztere volt. Most elmondta, hogy Afrika növekedése mindinkább saját erőforrásainak kihasználásában áll.

 

 

“Az euróövezet válsága természetesen érinti az afrikai országokat is, de sokkal kevésbé, mint a világ más gazdaságait.”- fejtette ki a Világbank alelnöke. Makhtar Diop hangoztatta, hogy Afrika elsősorban nyersanyagkincsei kihasználásának köszönheti a dinamikus fejlődést. Így az afrikai gazdaság sokkal inkább függ az olyan felhasználóktól, mint például Kína, és sokkal kevésbé az Európai Unió országaitól.
Minden fejlődés ellenére a szegénység Afrika egyik döntő fontosságú problémája marad és ennek leküzdésében továbbra is nagy szerep jut a Világbanknak- mondta az új regionális alelnök, aki korábban Szenegál pénzügyminisztere volt.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez