“Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik, igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, mely tiérettetek kiontatik.” mondta Jézus az utolsó vacsorán, s 2000 év óta minden keresztény ember úrvacsora alkalmával Istennel egyesül azáltal, hogy szimbolikusan eszik az ő testéből és iszik az ő véréből.
Sokan elmerenghettek már azon, honnan ez a talányos ötlet, miért kéne akár csak szimbolikusan is Jézus testét és vérét elfogyasztani, és miért ez az útja a szenvedéseire való emlékezésnek.
Nem szentségtörés feltételezni, hogy ami ma szimbolikus, az pár ezer éve véres rítus volt, és ami pár ezer éve rituális emberevés, az még korábban egyszerűen kannibalizmus volt.
Május 25-én, a két éves gyermek, Juliet Giramyu elhunyt. Ő volt a negyedik, aki tisztázatlan okok miatt meghalt Buliisa kerületben.
A kerületi bűnüldözés hírszerzője szerint Deo Zakumumpa és az elhunyt emberek rokonai találkoztak és megállapodtak abban, hogy együtt összegyűjtenek kellő pénzt egy varázslóra, aki fényt deríthet a váratlan halálesetekre
A boszorkánymester úgy látta, hogy az egyik gyilkos egy 50 éves nő, Asinati Malenia, aki elfogyasztotta az elhunytakat.
A közösség azonnal ellene fordult volna, hogy ledózerolják a házát és igazságot szolgáltassanak, de a rendőrség azt tanácsolta, hogy a bizonyítási eljárásra szükség van, hivatalos keretek között nekik kell az ügyre fényt deríteni. A nyomozás során felkeresték a gyanúsítottat, aki bevallotta, hogy ő kannibál. Nem is nagyon tehetett mást, miután füstölt emberi láb maradványait találták az otthonában. A DNS tesztek megállapították, hogy a füstölt emberi láb Giramyu maradványa.
Két barátját, Annet Anirwoth (30) és Gladys Arombo-t (19) is letartóztatták, akik a nevezett időpontban szintén a házban tartózkodtak. Ugyan tagadták az emberevés vádját, de a bizonyítékok ellenük szóltak.
Egyszóval, Ugandában élnek emberevők
Azok a területek, mint például Kyarusozi, Kisenyi és Katooke állítólag hírhedten veszélyesek voltak, amikor is a közelmúltban Owobusobozi Bisaaka vallási vezető hadjáratot indított a kannibalizmus ellen.
Olyan helyeken, mint Kabalore, Kabusoke, Kagore, Nyabwina és Kanyasi ez a szokás még mindig gyűrűzik. Ezeken kívül veszélyesnek említik Isingiro, Katoma, Nyamarungo, Endizi, Mbare, Kyanyanda, Rwangabo, Kihanda, Rugaaga és Bukanga kerületeket. A Masindi, Kilannyi, Kisabagwa és Kisanja is említésre került.
A Buganda, Kyaggwe (Buikwe, Mukono) területeket tartják leginkább a varázslók és a Butiko klán otthonának.Buluuli megyében is arra figyelmeztetnek, hogy ne járjunk éjszaka egyedül az utcákon.
Ugandában az Úr Ellenállási Hadseregét is vádolják a rituális kannibalizmus felszínen tartásáért . Azok a gyermekek, akik visszatértek az LRA táborokból elmondták, hogy őket fegyverrel kényszerítették a meggyilkolt áldozatok vérének ivására. Úgy gondolják, akik életükben akár egyszer is az az ember bármely részéből fogyasztottak, azok sorsa örökre megpecsételődik.
Prof. Heike Behrend, a kölni egyetem afrikanisztika szakos professzora megrázó könyvet írt az ugandai kannibalizmusról, melynek alapja a saját, Toro közelében végzett terepmunkája volt.
A könyv szerint a toroi kannibálok boszorkányok, akik élő halottá változtatják az embert, hogy később feltámasszák és megehessék.
A katolikus egyház és az Uganda mártírok társasága által véghezvitt “tisztogatás” révén a kannibalizmus jelentősen visszaszorult.
A kannibalizmus elleni harcban az előbbiek mellé sorakoztak a hetednapi adventisták és több pünköndista egyház és Owobusobozi Bisaka.
A helyiek óva intenek minket attól, hogy kannibál otthonába látogassunk. Úgy vélik, hogyha betérnénk a házába, mi is a hasába végezzük. Ez ellen csak babonával, varázslással lehet tenni. Egy tipp a biztonságunk érdekében: a szék helyét el kell mozdítani az eredeti helyéről.
A New Vision munkatársai felkeresték Africano-t az egyik olyan helybélit, akit kannibalizmussal és boszorkánysággal vádolt meg a közösség. Amikor rákérdeztek, hogy mennyiben felel meg a valóságnak az emberek által állított vád, akkor csöndesen azt felelte , hogy majd negyven éve él itt. Az emberek azért mondják csak ezt, mert nem szeretik, pedig megvan neki mindene, földje, tehene. Ahogy ez elhangzott, a közelben szöszmötölő 10 éves kisfiú hirtelen odaszaladt és megkérdezte tőle, hogy – de ugye az emberhús tényleg édesburgonyával a legfinomabb?
Azonnal elzavarták a közelükben lévő felnőttek, Africano csak hallgatott, majd még egyszer mondta, hogy ő nem kannibál. Mikor rákérdeztek, hogy a kisfiú kérdése mit jelenthet, elküldte az újságírókat.
Az érintett körzet rendőrparancsnoka elmondta, hogy havi rendszerességgel csak az ő körzete mintegy négy bejelentést kap, olyat, ami valamilyen formában a kannibalizmushoz köthető, de legtöbb esetben nem is foglalkoznak vele, mert időpocsékolásnak tartják, hiszen a megfelelő törvényi szabályozás hiányos.
Az egyik helyi közösségi vezető elmondása szerint a kannibálok sóval, vízzel és étellel teszik rá a rontást másokra, álmukban látogatják az embereket és így állítják őket saját soraikba. Máskor porított emberhús, só, víz és étel keverékét adják a gyanútlan áldozatoknak, akiket aztán különféle füvekkel tudnak rávenni arra, hogy feltámadjon a vágyuk az emberhús iránt. Nagyobb társadalmi összejövetelek alkalmával teszik ezt leginkább, pl. temetéskor, mivel úgy gondolják, minél többen vannak, annál biztosabb a fennmaradásuk. – fejtette ki a közösség felvilágosult vezetője
Az embereknél három esetben szokott előfordulni emberhús fogyasztása. Akkor, ha kevés az egyéb élelem, rituális okokból, és torzult személyiségű bűnözőknél . Az újabb kutatások szerint Az első két eset gyakran átfedi egymást: a szertartások tulajdonképpen felmentést adnak az emberevés hagyományos “tilalma” alól, és a rítusokban részt vevők nyugodt lelkiismerettel lakhatnak jól hússal…
A békés, vagy csak az elviselhető együttélés feltétele, hogy magas gátlási küszöböt hozzunk létre magunkban az állandóan jelenlévő kísértés, egymás fölfalása ellen. Ez általában sikerül ugyan, de nem jelenti azt, hogy a küszöb rendkívüli körülmények esetén is mindig áthághatatlan marad. Az életben maradás ösztöne sokszor ledönti az erkölcsi gátakat, és akkor szinte mindenki enged a mélyben lapuló ősi késztetéseinek… K A civilizált ember kínosan ügyel arra, hogy ez a kis különbség óriásinak tűnjön. Kannibálok voltak és lesznek, ezt már a génjeinkben hordozzuk. A húsevés közelebb van a kannibalizmushoz, mintsem azt gondolnánk, csak éppen nem a fajtársát fogyasztja el, mert van más forrás. Persze, mi, európaiak borzalmas kegyetlenségnek, gyilkosságnak tartjuk a kannibalizmust, és döbbenten állunk minden hasonló híradás előtt, számunkra szinte elképzelhetetlen, hogy a 21. században ilyesmi megtörténhet. Mégis, időnként szembesülnünk kell a borzalmas valósággal.
Mindenesetre ne lépjünk be kannibálok házába felkészületlenül, éjjel egyedül ne mászkáljunk a kevésbé lakott területeken, az utcán ne vegyünk sülthúst, a hentesnél jól nézzük meg, mit kapunk, főleg itt Ugandában, Afrika gyöngyszemében. Utólag mindig nehezebb reklamálni.