Ez lehet forrása a depressziós állapotnak. Afrikában muszáj a jelenben élni, fölöslegesen gondolkodunk a jövőről, mert lehet, hogy nincs.
Túróczi Ildikó könyve Gergely András, vagyis AGA véleménye szerint bemutatja az olvasónak a mindennapi Afrikát. A könyv azt a vállalást tükrözi, mely a kiadó, a Publikon Afrikával kapcsolatos hozzáállását is képviseli. Sok apró, finom megfigyelést tartalmaz a mű, a kameruniak élete iránti tisztelet és elfogadás sugárzik belőle, az olvasó megismerve ezt a történetet, biztosan kedvet kap elmenni Kamerunba. A kulturális antropológusnak, a piaci vállalkozónak, a külpolitikai tanácsadónak is ilyen könyvből, és nem országtanulmányokból kellene tájékozódnia a megismerni akart világról.
Turóczi Ildikó elmesélte, hogy két hónapot töltött Kamerunban. Őt is megfertőzte az Afrika-vírus, ami szinte mindenkit elkap, aki járt már a kontinensen: visszavágyik. Amikor kilépett az egészségügyi rendszerből, szabadon akart dolgozni. Azért választotta Afrikát, mert angol nyelvterületre akart kerülni. Bejelentkezett egy humanitárius szervezethez, ahol – miután kiesett az eredeti programból – speciális lehetőséget ajánlottak neki: átirányították egy kameruni szervezethez, ami egy emberből állt: Policarpból. Az őt vendégül látó hegyi királyságban kiváltságos helyzetben volt, a király testvérének vendégházában lakhatott, a település azon részében, ahol időnként villany is volt, víz volt, lehetett zuhanyozni. Őszintén elismerte, ha vályogházban kellett volna élnie, nem biztos, hogy olyan könnyen alkalmazkodott volna a körülményekhez.
A városban soha nem volt állandó orvos, hetente, havonta fordult meg egy-egy szakember ott. Policarp energikus, a közösségéért dolgozó, tenni akaró fekete férfi. Bár fehér orvos még soha nem volt ott, nagyon hamar elfogadta a helyi közösség. Fehér bőre a gyerekeknek volt érdekes, viszont ha megtapinthatták, a legtöbben megnyugodtak. A hegyi királyság (fondom) összetartó közösség, melyet a király irányít. A király szerencsére okos és bölcs ember, a népe hallgat rá. Bár nem övezi akkora tisztelet, mint elődjét, de számít a szava. Ő a közösség bírája, ő oldja meg az ügyeket, döntését mindenki elfogadja. A király keresztény. A fondom két közösségből áll: az őslakosság a városban él, a völgyben. A völgyet körülvevő hegyekben élő fullániak Nigériából érkeztek, a törzsi háborúk elől menekültek ide. A kameruni király annak idején, több mint ötven évvel ezelőtt befogadta őket, azóta folyamatosan érkeznek. Közel 15 ezren élnek a hegyekben és 15 ezer az őslakosok száma. Az őslakosok 40-45%-a keresztény, a fullániak muszlimok, körülbelül 15% – az idős korosztály – vallja az ősi hitet. A kereszténységbe náluk sok minden belefér, többek között a poligámia. Az egyetlen büntetés ezért, hogy a poligám férfi nem áldozhat.
A jelenlegi uralkodó, Albert király elődje mélyen keresztény volt, így szakított a törzsi rítusokkal, a pogány szokásokat meg akarta szüntetni. Nem temetkezett a bambuszházba, mely a királyok ősi temetkezési helye – ezt népe nem bocsátotta meg neki a mai napig, mindig emlegetik. A soron következő király szellemekkel való beavatása a temetkezési rítus része, ez a rendhagyó végrendelet miatt nem történt meg. Albert király nem vehette át a szellemek üzenetét, így nem részesült a régiek tudásában. Ez nagyon nagy törés volt a közösség számára. A király ennek ellenére bölcs, sőt, világjárt ember, mobiltelefonja is van.
A doktornő akkor érkezett, amikor az ország az elnökválasztásokra készült. Kíváncsian várta, mennyire érdekli ott az embereket a választás, de csalódnia kellett: alig beszéltek róla, sokkal fontosabb téma volt a király második felesége. A király mondta Turóczi Ildikónak, hogy ő is modern ember, neki is egy felesége van, és egy is marad. A férfiak beavatásáért azonban feltételeket kell teljesíteni, ezek egyike, hogy nemzzen gyereket. A király első felesége nem vállalhatott gyereket. Félő volt, hogy a király hitelességét, tekintélyét nagyon megtépázza, ha nem lesz gyereke, így nem történik meg a férfivá avatás rítusa. Nagy bonyodalmat okozott a közösségnek. Erről beszélt mindenki. Az elnökválasztás nem érdekelte őket, de hogy a királynak lesz-e második felesége vagy nem, mindennapi téma volt. A vének tanácsa elé került az ügy. Ők azt tanácsolták, hogy ha továbbra is békét akar a közösségben, vegyen egy második feleséget. A bölcs király megfogadta a tanácsot.
Az új vendég, a fehér nő, aki a modern gyógyítást hozta magával, új jelenség volt a közösségben. Ráadásul jöttek még a meglepetések, például hogy le kell vetkőzni, mert meg akarja vizsgálni a beteget. Ez számukra ismeretlen volt, a hagyományos orvosok, akik a szellemek segítségét kérik, talizmánok segítségével közvetítenek, nem vetkőztetik le a betegeket. Eleinte nagyon szégyenlősek voltak. Turóczi Ildikó szerint a két orvoslás együtt működik, egymás mellé kell őket illeszteni. Ennek oka, hogy a hagyományos orvosláshoz ragaszkodnak az emberek, és a gyógyuláshoz kell a hit is, ezt nem lehet gyógyszerekkel pótolni. Csak árt az, aki ezen változtatni akar. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi az amit hozna onnan és mi az amit vinne innen, azt válaszolta nem vinne semmit innen oda. És a mai napig így érzi.
A gyógyítás során szerzett tapasztalatai alapján Turóczi Ildikó meglehetősen nevetségesnek tartja, ha valaki a nemzetközi standardokat emlegeti Afrikában. A körülmények nem adottak ezek megvalósításához. Nem lehet például ultrahangos gépet használni, ha nincs áram. Csak a második hónap végére tanulta meg elfogadni, hogy valakit engednek meggyógyítani, valakit nem. Látott olyat, hogy a szoba sarkában egy gyerek nyöszörgött, az anyja azt mondja, hagyjanak neki békét, úgyis meg fog halni. Ők felajánlották, hogy nem kell fizetni a gyógyszerét, hadd segítsenek. „Nem látják, hogy meg fog halni?” – kérdezte az anyja. Étlen-szomjan hagyta meghalni a gyerekét. Miért? A válasz racionális: mert van még hét. Nem fog egyre annyit költeni, mint amennyit az összes többire. Hét gyerek, hét egyenruha, hét cipő, hét adag étel. Egy olyan országban, ahol semmi nem ingyenes, fizetni kell a gyógyszerekért, a vizsgálatért, indokolt és racionális ez a döntés. Ez és hasonló döbbenetet az első hónap végére meglehetősen feldúlt lelkiállapotba sodorta a magyar doktornőt. Szembe kellett néznie vele, hogy ha nem valósít meg egy mentális váltást, sürgősen haza kell mennie. Ha ő mindentől elszörnyülködik, senkinek nem lesz jobb.
Nem volt könnyű változásokat elérnie, a szokásokat megváltoztatnia: a város egyik részébe már bevezetették a vizet, a másik felén még csak patak volt. Turóczi Ildikó folyton mondogatta az embereknek, hogy az állandóan pislákoló tűzhelyen ne csak az ételt főzzék, hanem forralják fel a vizet, készítsenek teát. Nem tették meg. Ennek oka, hogy kevés a rendelkezésre álló víz. A latrinák hiánya is komoly egészségügyi problémát jelent. Meg kellett tanulnia a bokorba pisilni. Sem a latrina, sem a szúnyogháló használatára nem tudta rávenni az őslakókat. A nomádoknál mindenki beszerezte a szúnyoghálót, ami jelentősen csökkenti a malária esélyét. A fullániaknál latrina is van, külön a nőnek, férfinak, gyereknek.
A városban, a kicsi házikókban közös tűzhely van. Az üst alatt állandóan parázslik a hamu. Jellemzően reggeltől estig puliszkát főznek az üstben. Amikor a bambusz parázslik, erős füst van a szobában. Ráadásul éjszaka is ébren tartják. Éjszakára az ablakokat is bekartonozzák. Könnyen előfordul a szénmonoxid-mérgezés. A gyerekek belehalhatnak, sok csecsemő meg is hal, melynek oka a fulladásos halál. A városlakók között sok az asztmás, köhögős gyerek. Tehát nem a malária az elsődleges oka az elhalálozásnak. A fullániak tűzhelye a házuk előtt van, így ők megóvják magukat a füsttől. Sajnos ezt a szokást sem hajlandóak átvenni a falubeliek.
Vályogtéglából készült házikókban élnek. Kiszárított sártéglából készült, melyet nem égetnek ki. Kicsi ablakokat helyeznek el rajta. Ezek a házak nem tartanak sokáig, az eső pár év kimossa és összedőlnek. U alakban építkeznek. Középen lakik a férfi és itt fogadják a vendégeket is. A két szárban a feleségek élnek a gyerekeikkel. Ha a férfi gazdag, minden feleségnek van külön háza, ha szegényebb, minden feleségnek és a sok gyerekének egy-egy szoba jut. Az építkezési szokásokat nemzedékről nemzedékre tanulták. Ha csak kísérlet merülne fel arra, hogy ezt megváltoztassák, heves ellenállás, kemény ellenszegülés lenne a válasz.
Bár a legtöbb szokásban a városlakók rugalmatlanok a fullániakkal szemben, nem hajlandóak példát venni róluk. A doktornő azt tapasztalta, hogy ez kölcsönös: amikor egy fulláni leköltözött, azonnal magas kerítéssel vette körül magát, oda nincs betekintés. Nem a lopás ellen védekezett, mert nem lopnak az emberek. Egyrészt, hogy keményen büntetik a lopást, de nem emiatt nem teszik meg, hanem mert mindenki szegény. Nem veszem el tőled, mert neked sincs-elv alapján élnek együtt.
Turóczi Ildikó egyik kedvenc történetét Policarptól hallotta. Segítőjének apja jóképű fiatalemberként el akarta venni az anyját, de a menyasszonyért fizetni kell. Az após egy nagy disznót kért. Policarp apja nem tudta ezt kifizetni, de a lány beleszeretett, és megszökött a férfival. Az após megátkozta őket, hogy ne legyen örömük az életükben. Policarp biológiai anyjának minden második gyereke meg is halt. Amikor a nagybácsi látta, hogy milyen tragédiák zajlanak a családban, Policarpot – aki rendkívül értelmes gyerek volt – kivette a családból, elvitte magával a városba. A megmentet fiú apjának 9 felesége van. Policarpnak így 9 anyja volt. A nagybátyjának 3 felesége volt, így kapott még 3 anyát. A 9+3 mégis csak 11, ugyanis a nagybácsi legfiatalabb felesége Policarpnál is fiatalabb, így nem lehet az anyja. Nagyon kedves Turóczi Ildikó szemében az a mentalitás, mely a királyság lakóit jellemzi: a barátaim a te barátaid is. Jó közösségformáló és megtartó erő ez.
A gyerekek négy nyelven beszélnek: törzsi nyelven, emellett ismerik a kameruni angolt, az angolt és a franciát Ráadásul e nyelveket tetszőlegesen használják, folyton keverik. Nem csak a gyerekek tesznek így, az orvosi konferencián is ez történt. Itt is az országban tapasztalható rengeteg ellentmondás döbbentette meg. Nincs nyilvántartás, statisztikai adat a fertőző betegségek előfordulási arányáról, az AIDS-ről, nem lehet nemzetközi standardokról beszélni. A hagyományos orvosokról is megoszlanak a vélemények: van orvos, aki szerint jó, hogy vannak, van, aki sarlatánnak nevezi őket.
Sokak által említett jelenség, hogy az afrikai emberek szegénységük, nehéz helyzetük ellenére boldogabbak, mint például a magyarok többsége, akik sokkal jobban élnek, mint az emberiség túlnyomó része. Turóczi Ildikó tapasztalata ugyanezt: a nyomorúság és a nincstelenség ellenére át tudják élni a boldogságot: amikor fáj valami, szenvednek, amikor boldogok, valóban boldogok. A depresszió fogalma ismeretlen számukra, azt sem tudják, mit jelent. A doktornő két találó magyarázatot hallott a depresszióra, ennek okaira. Popper Péter szerint, ha hozzászoktunk egy szerephez és szerep nélkül maradunk, akkor leszünk depressziósak. Feldmár András magyarázata az, soha nem élünk a jelenben. A hogyant, a miértet kutatjuk fáradhatatlanul. Ez lehet forrása a depressziós állapotnak. Eckhart Tolle válasza hasonló: nem éljük meg a jelent, elménk kényszeresen a jövőbe vagy a múltba kalauzol, gyártja a problémákat, melyeken rágódhat, a jövőbe, feltételekhez kötjük a boldogságot. Afrikában muszáj a jelenben élni, fölöslegesen gondolkodnának a jövőről, mert lehet, hogy nincs is. A napnak van annyi teendője, enni kell, be kell szerezni az ételt, reggeltől estig elfoglaltak. Értelmetlen előre vagy hátra nézni. Ők jelen vannak. A fehér gyógyító ezt nagyon szerette bennük. Az afrikai időszámítás, gondolkodás, számolás nagyon más, mint a miénk. Az orvosnő azt is nagyon élvezte, hogy letehette az óráját. Gyakran mondják, hogy az európai embernek órája van, az afrikainak ideje. Ez igaz, az afrikaiak nem kapkodnak, számunkra szokatlan a sietség. Kezdetben sokat mérgelődött, hogy megbeszélt időpontot nem tartják be, mindig várni kellett. Az értékrendben, a fontossági sorrendben a felső szinten kétségkívül az evés helyezkedik el.
A férfiak és a nők viszonya messze nem annyira egyenrangú, mint Európában. A nő sokkal többet dolgozik. A férfi feleségeinek számát jellemzően a vagyoni helyzete határozza meg, hiszen el kell tartania a családját. Ha ez nem megy, elmennek a városba munkát keresni. Néhány év után újabb családot alapítanak ott, és az eredeti családot néhány éven belül elfelejtik. Kapálni akkor is a nők járnak, ha a férjük nem hagyta el őket. Lenézést nem tapasztalt a nők iránt, de alacsonyabb szinten vannak, a nőknek használati értékük van. Sok fiatal mondta, hogy nekik teljesen megfelel a bigámia, mert ott vannak az asszonytársak. Tudják, hogy ha esetleg meghalnak, a többi feleség neveli a gyerekeit, nem maradnak árván. Nagyon racionálisan gondolkodnak ebben is. Sokat számít az is, hogy egész nap van kivel beszélni, megosztani a gondolatokat, a gyerekek pedig együtt, egy hatalmas családban nőnek fel, ami biztonságot ad.
Aki még többet szeretne tudni a hegyi közösség lenyűgöző életéről, olvassa el a Változó idők Kamerunban című könyvet!