Az eseményt az utcagyerekek megmentésére alakult Mentsük meg a gyerekeket elnevezésű mozgalom kezdeményezte és olyan nevek állnak mögötte, mint David Beckham, Sir Alex Ferguson, Gary Lineker és Desmond Tutu. A mozgalom – mint arról a szervezők nem egyszer már beszámoltak – arra szeretne rámutatni, hogy miközben a világ soha nem látott gazdasági fejlődésről beszél, az utcagyerekek, a kiskorú hontalanok száma jelentős mértékben és ütemben növekedett az elmúlt két évtizedben.
A szervezők azokkal a gyermekotthonokkal és segélyszervezetekkel állnak kapcsolatban, akik igyekeznek lehetőségeikhez mértek megóvni az utcára került gyerekeket a bűnözéstől, a kiszolgáltatottságtól és nem egyszer a gyilkosságoktól.
A szervezet brazil csoportja a mostani találkozót azzal kezdi, hogy megemlékezik Rodrigo Kelton 14 éves fiúról. A brazil focicsapat tagját 14. születésnapján gyilkolták meg egy lopás során, amelyet mások megrendelésére hajtott végre – mert éhes volt. A szervezetnek nem mindig sikerül időben közbelépnie – a hasonló tragédiákkal szinte naponta szembesülnek az utcán élő gyerekek.
A női foci csapat tagja, Francesca Santos szinte egész életét az utcán töltötte élelemért koldulva vagy kábítószerfutárként: számára ez a foci az élet maga. Még három hónappal ezelőtt Paraguayból csempészet drogot megbízóinak, amikor véletlen folytán találkozott a szervezettel és most reméli, a foci kimenti ebből a bűnözési spirálból. A Street Child World Cup remek lehetőség arra, hogy újrakezdjék azok, akiknek még el sem kezdődött igazán az életük.
A rendezvény a játékon túl felhívással fordul a kormányokhoz, szálljanak be ilyen programokba és segítsenek fiataljaikon. A szervezet akkor alakult, amikor 1993-ban egyetlen napon nyolc utcagyereket öltek meg ismeretlenek Rióban: akkor a kormány törvényt fogadott el az utcagyerekek védelmében. Semmi több nem történt.
A szervezők szerint az nem mondható el, hogy ez az esemény önmagában megvédi a gyerekeket, sokan ott folytatják az életüket, ahol abbahagyták az esemény előtt, de ez alatt a tíz nap alatt illetve a felkészülés hónapjaiban már megismernek valami mást is: legalább lehet egy álmuk a jövőről…